Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1910-04-08 / 14. szám

o

©Mal.

14. (»3t) ä&iai.

ember létére a nyomorúság összes kálváriáit szenvedte át.

Jóbot meglátogatta isten, súlyos- csapásokkal, hogy kipróbálja hitét, s a hozzá való ragaszkodásának, szereíe- tének nagyságát, de meglátogatta azért is, hogy az ö példáján okulva, a Jőb kortársai megösmerjék az ő hatalmát, megtudhassák, hogy az emberekre küldött csapásai javukra vannak, s hogy ó a jókat, ha büntetésük alatt sem tántorodnak tőle el, bőségesen jutalmazza szenvedéseikért.

Ha látjuk az elhantolt sírokat, ha halljuk a szerencsétlenség rémes történetét, lehetetlen abból észre nem vennünk a gondviselés mindenre kiterjedő munkáját. Volt ott öreg, gyöngeszemü ember, s miden baj nélkül került ki a pokol tornácából, volt gyerek, aki az égő tetőn át került ki a veszedelem közepéből, volt olyan aki csak hatalmas felebaráti szeretetétöl sarkalva a |szerencsétlenül jártakat ment menteni, sokat megmentett, maga azonban martaléka maradt a veszélynek, könyezö árvákat hagyva hátra.

Nekünk, kik megóvattunk a közvetlen veszélytől, le kell szűrnünk a tanulságot e borzasztó esetből, de a midőn ezt tesz- szük, kötelességünket sem szabad elhanyagolnunk. [Kötelességünk pedig sok támadt ez eset nyomán.

Kötelességünk először is meleg részvéttel körülvenni a betegeket, az elhaltak árváit, kötelességünk vigasztalni a szerencsétleneket. az árvaságra jutottakat. Istápolni, gyámolitani, mindazokat, akik gyámolitásra, segélyre szorulnak. De kötelességnünk megőrizni e szerencsétlen eset emlékét, hogy abból ne csak mi, hanem utódaink is okulhassanak, ne csak mi, hanem utódaink is megtudják, hogy az ember sem erejével, sem bátorságával, sem eszével nem kérkedhetik, az erő pár pillanat alatt megszünhetik, elporladhat, a bátorság a veszély percében csak nagyobb

MÁTÉSZALKA

veszélyt idézhet, elő, az ész pedig véges, korlátolt, a bajjal, a veszélylyel megküzdeni képtelen.

Kötelességünk megőrizni azt a helyet, amelyen 300 viruló élet szűnt meg. Szent hely az! Keritsük be, ültessünk rája virágot I Öntözzük azt a szeretet, a könyörü- let jótékony könyeivel. Emeljünk a borzalom e szent helyén egy hatalmas oszlopot, Írjuk fel reá az áldozatok nevét, hogy a késő utódok előtt ne tűnjék fel e borzasztó eset dajka-mesének, hanem lássák abból, hogy igen is, bár hihetetlen, de szomorú valóság volt az egész. Lássák belőle, hogy az ember gyarló, hogy megkell hajolnia a természet hatalmas törvényei előtt.

Puskás Lajos.

— Iparos-bál. »A mátészalkai iparosok köre« városunknak ezen egyetlen ambiciózus egyesülete múlt hó 28.-án tartotta meg a »Hungária« szálloda termeiben műkedvelő előadással egybekötött táncmulatságát.

Szinre került Sikli Ferenc rendezése mellett Bercik Árpád 3 íelvonásos népszínműve »Az igmándi kispap«

Az iparos bálok megszokott lelkes, nagyszámú közönségének az ököritói borzalmas katasztrófa hatása alatt csak egy ; része jelent meg a mulatságon s ®st intel- | ligencia is csak igen kis számmal volt I képviselve, de azok akik megjelentek, legalább az előadás tartamára elfeledték az | elózo napok borzalmait, mert olyan sikerüli, élvezetes előadásban volt részük,

! amilyet még kevés műkedvelő társaság produkált.

Nagy János tanitó és Erzsi neje szerepeiben Sikli Ferenc és Doby Antalné valósággal brillíroztak. Mindkettejük játéka diszkrét, finom és tökéletes volt s ugyancsak rászolgált az állandó tapsokra, ifj. Szcntléleki István ügyesen oldotta meg a kispap szerepét s ha elfogultságát leküzdi s megszokja a közönség nemlátását, ó is kifogástalan lesz. 'Fehér Mariska az okos és furfangos Rizi nehéz szerepében ugyanráth illés olyan erősen állít, mert az meg egy kis burkolt öndicséretet foglalt volna magában, amit jobban került a tűznél; hanem azt mondta : Kis embernek is lehet nag-y feje (Kuba ugyanis akkora homonkulusz volt, mint Pap Qéza); s csak mikor Kuba eltávozott, tette hozzá, de azt is halkan : Csak az a kérdés : mivel van tele.

Mikor a társaság — alkonyaikor — a lehető legderüsebb kedvben szétoszlott, a mentorom, Csengery, a szabadban karon fogott s ,axí mondta ; 'i

— Most sétálunk egyet.

Alig akartam hinni a fülemnek ; de félszem- i mel rásanditva nemes szabású arc-élére: megértettem. Arcának rendes halványsága gyöngéd ró- j zsaszinnel volt bezománcozva; az aszkéta hideg temperamentumát forrongásba hozta Veuve Clipuot, a mai Mumm öreganyja.

Az Akadémia felé tartottunk. Az Akadémia persze még akkor egyedül búslakodott, ő volt az egyetlen épület azon a téren, ahol, mint Csengery mondta, húsz évvel ezelőtt vadkacsára jártak vadászni a pesti vasárnapi kocapuskások. De a ra- kodópart már ki volt épitve s a Margithidig, azaz dehogy a Margithidig, hiszen az akkor még papíron se volt meg, hanem a tájékáig kényelmesen lehetett sétálni, ha nem is aszfalton, csak homokon, de a mi minden gyalogjárónál jobb, mert ruganyos. >

Eleinte szótlanul "ballagtunk. Csengery hallgatott, én pedig köteles kiméletbél nem mertem zavarni. Azután beszélni kezdett s végül, bizonyára a mai társalgás hatása alatt, rátért Deák tréfáira.

— Igaz, most jut eszembe — szólt egyszerre— hogy mit akartam én neked mesélni. De ígérd pieg, hogy mig a szereplők élnek — bár senkit

nem kompromittálna — nem hozod nyilvánosságra.

Megígértem.

— Hát azt már tudod, hogy az öreg urnák

— igy kezdte Csengery beszédét — legnagyobb passziója az embereket megtréfálni. Nem jelültetni, mint most mondják, sem lóvá tenni, mint apáink mondták; hanem úgy egy kissé megjáratni velük az áprilist. Azokon aztán jókat mosolyog magában lelógó bajusza alatt.

— Hát képzeld csak, hogy mivel lepte meg most karácsonykor a minisztereket? Erre én is csak véletlenül jöttem rá, mart nekem se szó!- lott róla.

— A minap Keménynél vagyok s beszéd közben meglátok egy uj könyvet az asztalán. Kérdem: micsoda? Azt mondja: bixonyosan valami szamárság.

— Hát nem néztél bele ?

—- Nem én.

— Fölveszem. A borítékon — szokás ellenére — nagy belükkel öz van : Legújabb vívmányok a spekulativ filozófiai téren. Fölnyitom. El- hülök. A belső címlapon ez díszeleg ; Brillat Savarin szakácskönyve. (Brillat Savarin volt a leghíresebb párisi szakácsmüvész.) Gondolhatod, hogy m lyen jóizüt nevettem. A kópé — már aki küldte

— nagyon jól ismerte Zsigó gyöagéjét. Kemény rám néz. Bámul. De mikor a kezébe adom, maga is elneveti magát.

— Csak legalább tudnám, ki küldte ? — mondta végre.

— Elmondtam az öreg urnák. Mosolyogva kérdezte, hogy nevettünk-e? — Mondtam, hogy igen. — Zsigó is? kérdezte újra. — Az is. Csak azt szeretné tudni, ki küldte ?

(^•tytaVjuk .)

csak megállta helyét s méltó partnere volt Fehér István, a gyámoltalan Pista szerepében. Bájos jelenség Jancsdr Rózsika a színpadon, ki a gyámleány kedves, de nehéz szerepében ekszcellált. Igazán dicséretrc- méltó az a készültség, melylyel a színpadra lépett s ha a kisasszony a műkedvelőknél szokásos sietséget igyekezni fog leküzdeni, még sokkal több tapsra számíthat a jövőben. Komáromy Lenke a müveit komorna szerepében kitűnő volt, nemkülönben Anzelik Sándor Peti szolga szerepében.

Anzelik ur egyik leghivatottabb népszínmű szereplője az itteni műkedvelőknek s üdvös dolog lesz, ha legközelebb megfelelő nagyobb szerepet osztanak ki részére, mert az előadott »Uram ezt a jó borivót« . . . nótájával bizonyságott tett arról, hogy énekelni is tud. Kubinyi Sándor, mint Mózes boltos kitűnő maszkjával keltett derültséget. Hozzájárultak még a sikerhez Sivadó Mihály, Horváth Sándor, Kovács Pál, Petrócy Ilona és Szabó Mariska kisebb szerepeikben, no meg a három szemrevaló, takaros varróleány:

Margitka, Varga Juliska és Mosolygó Margitka, Külön dicséret illeti Sikli Ferencet a kifogástalan rendezésért. (—kas.)

Felülfizetések: Szálkái Sándor, Márkusz Vilnius 6—ó K, Dr. Fuchs Jenő, Doby Antal, Dr. Bródy Sándor 2—2 K. Lengyel Péter, Tóth Bálint, Mangu B., Qráf Lajos, Weisz Zsigmond, Hoch- sári András, Kálmáa Ernő, Radoszta János, id. Nagy Sándor, Berger Béla, Fazekas Arthur, Veisz Salamon, Weisz László, Szálkái István, Hacku István, Szálkái András 1 — 1 K, Sándor József, Fridländer N. 60—60 fill. Baríha Aladár 40 fillér.

Vadász Ágoston.

Gyászba borult a mátészalkai rom. kát. egyház. Gyászolja, siratja szeretett lelkipásztorát, Vadtlsz Ágostont, hosszú évtizedeken át volt plébánosát, ki folyó évi április hó 5.-én 6 heti súlyos szenvedés után, életének 5T-ik, plébánosi működésének 21-ik évében, a haldoklók szentségének áhitatos felvétele után, elhunyt.

Vadász Ágoston 1859. nov. 14.-én Nyírmeggyesen, református szülőktől született. Később azonban az egész Vadász családdal együtt ő is áttért a róm. kát. vallásra. Elemi is kóláinak el- végeztével Szatmárra került, hol előbb gimnáziumi, majd teológiai tanulmányait végezte.

Iskoláinak végeztével kilépett az életbe. Előbb Munkácson volt tanár, majd a család óhajának eleget téve, 1889-ben elfoglalta a mátészalkai r. kát. plébániát, hol be is fejezte életét.

Mikor Vadász Ágoston, ezelőtt 21 évvel, városunk róm. kát. egyházának vezetője lett, nem volt temploma egyházának. A munkaszerető, tevékeny plébános, elhatárzota tehát, hogy mindent elkövet a templom felépítése érdekében. Buzgó és kitartó fáradozásának jutalma meg is lett, mert 1893-ban felépült a róm. kát. hívek istenháza

Vadász Ágoston nemcsak az egyházi, hanem világi téren is önzetlen, kitartó harcos volt. S hogy milyen hü fia volt a hazának, azt a temetésén lévők hallották jó barátja, dr. Szúnyog Mihály volt orsz. gyűlési-képviselő szájából, ki kö- nyek között vett búcsút a sirbatétel előtt az el- költözötlől.

Az «lkunyt plébánost f. hó 7.-én helyezték örök nyugalomra, kit nemcsak hivei, hanem a város és környék intelligenciája is,vallásfelekezet és társadalmi különbség nélkül kisért utolsó [útjára.

A gyászszertartást Vanyek Antal esperes végezte, kinek Kursinszky Zsigmoad — városunk szülöttje — nyircsaholyi, Szentmihályi Lajos paposi plébános és Jeklovics György a szatmárnémeti-i r. kát. tanitóképzöintézet igazgatója és a környék számos plébánosa segédkeztek.

A koszorúktól borított holttetemet Vanyek esperes búcsúztatta el a templomban, testvéreitől, rokonaitól és az egész gyülekezettől.

A temetés alatt zúgtak az összes harangok s amerre a szomorú menet elhaladt, a kereskedők becsukták üzleteiket.

A temetési menetet a róm. kát. iskola tanulói nyitották meg, kiket a polgári iskola tanulói és tanárikara követtek gyászba vont Ráké