Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1910-09-09 / 36. szám

Mátészalka, 1910. II. évi. 36. (75.) szám. TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. N ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Kgéiz évre Félévre Negyedévre — 8 korona. — 4 korona. — 2 koron*. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre ö korona. —■ Ejy azim ára 20 fillér. —— Felelős szerkesztő: Dr. YIZSOLYI MANÓ. SZF.RKRSZTŐSÉÜ ÉS KIADÓHIVATAL.: WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca). A hirdetési dijak előre fizetendők. Újra az egyenes ut. Szinte unalmassá kezd válni ezen községi ügyünk szüntelen feszegetése a szives olvasó előtt, mindazáltal — mert ezen kérdés végleges rendezése valóságos életkérdés a nagyközönségre — kénytele­nek vagyunk azt állandóan felszínen tar­tani s mindaddig követelni, a mig a felve­tett eszmét siker nem koronázza, a mig a felvetett eszme testet nem ölt, meg nem valósul. Nem törődünk egyesek lekicsinylésé­vel sem. Nem törődünk azon egyszerű ok­nál fogva, mert azokat a kik a sajtó he- fyesirányu ténykedését közönynyel fogad­ják, a kik a sajtót nemhogy e tekintetben támogatnák, de ellenkezőleg, kicsinyes és talán személyes okokból lekicsinylik, azo­kat nem sorozhatjuk a komoly, intelligens és müveit emberek közé, a kik a község­ben társadalmi életet vezetni hivatottak len­nének. Hanem a lekicsinylések dacára, hala­dunk azon utón,—mindenkor előre,— azon cél felé, amelyet magunk elé tűztünk, mert megvagyunk győződve arról, hogy a köz elösmerését kiérdemelni csak akkor tud­juk, ha el nem hagyjuk azt a lobogót, melyet e lap megindításakor kibontottunk. Majd a jövő be fogja bizonyítani, hogy ki van az igazság mellett, mink-e, a kiket ténykedésünkben anyagi érdekektől mentesen, csak a közérti lelkesedés vezet, vagy azok, a kik a köz érdekeit szolgálni hi­vatott munkánkat egyéni okból akadá­lyozni, lekicsinyelni törekszenek. Tekintve, hogy már nagyon sokszor volt kénytelen a szives olvasó lapunk ha­sábjain az egyenes ut kérdéséről olvasni, tekintve, hogy meggyőződésünk szerint ezt a kérdést a nagyközönség teljesen ismeri is, ezúttal nem az ut szükséges voltát akarjuk kimutatni, hanem azt, hogy annak a képviselő-testület által való további halo­gatása mily nagy károsodást jelent a köz­ség közönségére. Úgy vélem, a képviselő-testület tuda­tában van annak, hogy a nagyméltóságu minisztériumtól nem Vámat felhívást a te­kintetben, hogy tegyen előterjesztést arra, mi volna jobb, ha az építendő hadi ut a Szál Kai gyártelep és mezőgazdasági rész­vénytársaság kapuja előtt fog elvonulni, vagy talán az, hogy az építendő hadi ut a vasúti állomásig vitessék és onnan egye­nes irányba vezettessék be a községbe. Ha talán a községatyák ezen balhitben ringatnák magukat, úgy jó lesz ha mentül előbb felébrednek megszokott boldog ál­mukból és végre valahára komolyan ve­szik hivatásukat. Ne várják, hogy a manna a szájukba hulljon. Elmúltak már a régi jó idők. Ma ugyanis nem elég már kívánni valamit, ha­nem küzdeni is kell a kivánalom megva­lósulásáért. A képviselő-testület azért van, hogy a község érdekeit előmozdítsa, hogy az, az ö megbízása gyanánt, a község érdekeit szolgálja. Ha ezt a képviselő-testület va­lamelyik tagja nem tudja, vagy tudni nem akarja, nem érdemli meg azt, hogy szün­Egy könyvmoly naplójegyzetei. Irta: Radráaj Ernő. (1.) rndre. 1. Könyvmoly vagyok. Egyedül állok ezen a széles földkerekségen. Nincs senkim, akivel beszél­hetnék, nincs senkim, aki egy jó szót szólna hoz­zám. Száműztem magam az emberek társaságából és úgy vonultam ebbe a bábeli városba, mintha sivatagba vonulnék, Szent-Antalként. Csakhogy ne­kem még kisértőm sincs. Jaj, még kisértóin sincs! Csak könyveim vannak, nagy vastag foliánsok és vékony, karcsuhátu füzeteim. Emberi lelkek árad­nak ki belőlük, lelkek, de réghalottak. És ezek a halott lelkek beszélnek hozzám, suttognak és or­dítanak, zokognak és vihogva kacagnak. Egy nagy melódia csap ki belőlük, hatalmas himnuszok tá­voli leheletét érzem. És vonzanak, csábítanak, tor- konragadnak és szívják az agyamon keresztül a véremet, a piros, poshadtan folydogáló véremet! Előbb azt írtam, hogy nincs kisértőm. Dehogy nincs. A könyvek szellem-lelkei a kisértőim és érzem a rontásukat, érzem, mint fogják be agyamat hideg polip-karjaikkal. Néha majd megőrülök, Néha. Mert vannak jobb perceim is. Mikor kitudom magam szakítani a szobám négy fala közzül és céltalanul kódorgók ismeretlen sikátorokon, akkor érzem, hogy még nem vagyok egészen elveszve. Felhasz­nálatlan életenergiák veszekednek bennem a köny­vek magamba szívott léikéivé! és néha-nena legyű­rik a sápadt fantómokat. Be fogom zárni a köny­ves szobámat és többet fogok sétálni. nidrc. 4. Kezdek gyógyulni. Olyan Jólesik a napfény! Még tegnap leeresztettem a függönyöket, ha a napsugarak széles sávokban akartak szobámba törni, zavartak a táncoló porszemmilliárdok, bán­totta olvasástól fáradt szempillámat a világosság, Ma kitárom karjaimat a fény előtt. Napimádd let­tem. Megfürösztöm nyomott homlokomat az arany kévékben és izzadt hajfürtjeimet a szellőnek enge­dem át. Úgy simogatja őket, mintha puha asszo- nyi kacsó volna . . . Enyje mit irtain itt le?! Mit tudom én, milyen lehet a női kéz simogatása ? Könyvből ezt nem lehet megtanulni. Minden tudo­mányt, de ezt nem. Részem pedig nem volt benne. Hogy is lett volna? És mégis, érzem, ilyen érzés lehet az is. Ilyen hűsítő és izgató egyszerre ; lágy és mégis könyfakasztó. És mintha a fülem is meg­nyílt volna ettől a szellőtől! Hangokat hallok, a- milyenekről azelőtt sejtelmem sem volt. Minden ut­cának más hangneme, mindenháznak más a meló­diája. Az egyik kitör és széles akordokban ágas­kodik az ég felé, a másik, lágyan iveit mollhang- zatokban hal el a levegőben. És az egész együtt egy nagy disszonáns kórus, mely elzengi a széle­sen elterülő világnak az Ember dicséretét. Ember, ember, milyen szürke szó és mennyi minden le­het benne! Lehet. Én még nem érzek ki belőle semmit. Csak homályosan sejtek. És vágyakozva. Reménykedve. Tavaszi szellő, még csak ezt az ogy csodát várom a leheletedtől. Vedd el szemeim elöl ezt a hályogot, mely mindent szürkévé fest! Mutasd meg nékem a világot és mutasd meg né­kem az embert. Az Embert! Csókold a homloko­mat, tavaszi szellő és tégy csodát, nagy csodát ! ! tndre. 5. Nagyon szép az élet, kimondhatatlanul szép! Az a tegnapi könyörgés nem volt hiábavaló. A csoda megtörtént. Látom az embereket. Eddig nem láttam, csak néztem őket. Ha elmentek mellettem, egyforma volt az arcuk, kifejezéstelen a tekintetük és megülte őket száz meg száz gond. Baktattak az életen keresztül, vánszorogtak a sir felé. Ma- gasabbrendü állatok voltak, de állatok. És most ? Most bele tudok látni az arcuk redőibe, a szemük szakadékába. És az arcuk mesél nekem, szebbe­ket mint az Ezeregyéjszaka meséi, mert igazabba- kat. Ember, ember, mennyi minden van ebben a szóban! Lélek van benne. Ékszerek, órák, arany= és ezustnemüek alkami ajándéktárgyak legolcsóbban elsőrangú ékszerésznél NYÍREGYHÁZA, VÁROSHÁZ-ÚTCZA 3. SZÁM Lap, unk mai számához negyed iv melléklet van csatolva.

Next

/
Thumbnails
Contents