Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-06-10 / 23. szám
II. évf. 23. (62.) szám. jonius hé 10. Mátészalka, 1910. TÁRSADALMI HETILAP. 1 MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. * ELŐFIZETÉSI ÁRAK . É^ész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — 4 korona. Negyedévre — — -— — — — -— 2 korona.----*"“■ Ecy szám ára 20 fillér. ---Fc lulős szerkesztő: !ír. VIZSOLYI MANÓ. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: WEISZ ANTAL nyomdája (Vasut-utca). A hirdetési díyak előre fizetendők. IN HOC SIC NO..... Vége a kortes-lármának. Csend van. A hónapok óta tartó zsivaj eltilt. A mátészalkai választókerület mandátuma a Szálkái Sándor kezébe jutott. Szúnyog Mihály holtan fekszik a csatatéren. A halottakról pedig »csak jót, vagy semmit!« Tehát: — semmit! De ez a választás nem az elvek harca volt, hanem a személyeké. Nem a Kossuth-poiitika kelt itt bírókra a Justh-politi- kával, hanem Szálkái Sándor Szúnyog Mihálylyal. És ámbár jóllehet, Szálkái Sándort a Kossuth Ferenc politikája hozta ellentétbe Szúnyog Mihálylyal, a választók előtt mégsem az egyik politikai irány győzött a másik felett, hanem Szálkái Szúnyog felett. És a talizmán, a biiverő, a varázsige, az »in hoc signo vinces«, mely a Szálkái zászlaját fölényes diadalra vitte, az volt, hogy Szálkái idevaló, járásunkbeli, közülünk való, aki ismeri vágyainkat, törekvéseinket, óhajainkat, szükségeinket és bajainkat, tehát reméljük, hogy ö fog tudni orvosságot e bajokra, ö fog találni módot szükségeink kielégítésére és vágyaink, óhajaink elérhetésére. Ezért vettük rossz néven Szálkáitól, hogy programmbeszédében a legégetőbb helyi dolgokról egyetlen szóval sem emlékezett meg. Ezért nem léptünk ki érdekében a legmesszebbmenő közönyünkből. Ezért helyezkedtünk vele szemben arra az álláspontra, hogy nem rontunk ugyan a dolgán, de nem is segítünk rajta. Mert ha akartunk volna, segíteni is tudtunk volna. De rontani, még éppen módunkban állott. Hisz mi sem könnyebb, mint rontani a mások munkáját. De ismételjük, nem tettük ezt. Nem pedig azért, mert Szálkái Sándor rászolgált arra, hogy a mátészalkai kerületet ő képviselje a magyar törvényhozás házában. Rászolgált azzal a tántoríthatatlan hűséggel, azzal a fanatizmussal, melylyel politikai hitvallásához három évtizeden át ragaszkodott. Rászolgált azzal a nagy vagyon számba menő anyagi s még több erkölcsi áldozattal, melylyel harmincéves munkája keresztül vitte, hogy az évtizeden keresztül, állandóan 67-es jellegű kerület immáron az ötödik ízben 48-as képviselőt választ. Micsoda igazság lett volna az, ha azok, akiknek zászlaját az ö pénze, az ő munkája, az ő küzdelmei juttatták diadalra, öt cserben hagyták volna? Micsoda igazság lett volna az, ha cserbe hagyják öt azok, akiknek elveiért meztelen testével fegyver elé állott?! — Mérlegünk serpenyőinek egyikét ezek a tények húzták. A másik serpenyőben benne volt az a szolgálatkészség, melylyel Szúnyog Mihály választóinak mindenkor rendelkezésére állott, de benne volt egy nyilatkozat is, amely szerint Szúnyog urnák az intelligenciára nincs szüksége, hanem neki csak a »paraszt« kell. És benne volt e sepernyöben a Szúnyog Mihály — enyhe szóval élve — ízléstelen harcmodora is. Ezek a mérlegelendő tények pedig azt bizonyították előttünk, hogy Szúnyog nem demokrata, hanem demagóg. Az igazi demokrata előtt mi sem értékesebb a kultúránál, a civilizációnál. Az igazi demokrata térdet s fejet hajt a szellemi arisztokrácia előtt. Aki hát hasbarugja az intelligenciát, az ha teszen is valamit a népért, azt nem a nép, hanem a maga hasznára teszi, mint kamatozó befektetést. így került mérlegünk két serpenyője egyensúlyba. Azonban ma már csak Szálkái Sándort kell mérlegelnünk. És ennek a mérlegelésnek is egyensúly az eredménye. Vagyis — más szóval élve — a semlegesség. Igen! Semlegesek vágyunk. De csak ma. Holnap már valamely tény, vagy mulasztás jobbra, vagy balra billentheti a a mérleg nyelvét. Talán már holnap valamely tény, vagy mulasztás Szálkái javára, vagy Szálkái ellen terhelheti a serpenyőket. Holnap már talán kilépünk a semlegesség közönyéből s minden erőnkkel szádunk síkra Szálkái mellett, vagy Szálkái ellen. Mert hiszen a választásnak vége van ugyan, de csak ennek a választásnak. A Szálkái szerepe pedig éppen ott kezdődik, ahol ez a választás véget ért. Ránk pedig nem lehet közömbös ez a szerep s nem lehet közömbös az aránylag — teljes ciklus esetén is — rövid idő múlva megejtendő újabb választás. Mert ettől a szereptől függ, hogy merre fogjuk fordítani Mátészalka közvéleményét és hangulatát. Ez pedig döntő tényező mert, amint az a választás is bebizonyította, Mátészalka hangulata: a mátészalkai járás hangulata; akié Mátészalka: azé a mátészalkai kerület. Mátészalka pedig csak úgy marad a Szálkáié, ha Szálkái azt megtartani igyekszik, ha teljesiti ama kötelességeit, amelyek rá, mint kerületünk olyan képviselőjére várnak, kit születése, állandó lakása, lefolyt életévei, vagyona, kenyérkeresete, minden munkássága és a legdrágább hantok kötnek ehez a mi szerencsétlen kis városunkhoz. A Szálkái képviselői ténykedése tehát nem merülhet ki abban, ha szívesen áll választói rendelkezésére. És kétszeresen nem merülhet ki abban, ha szívesen áll szavazói rendelkezésére, ezek magántermészetű ügyes-bájos dolgaiban. Mert Szálkái csak addig volt a szavazóié, mig a mátészalkai kerület mandátumát zsebébe nem tette. E perctől kezdve az egész választókerületé, aki egyformán képviselője a mátészalkai választókerület minden polgárának. Itt tehát nincs helye semmiféle megkülönböztetésnek. Még kevésbé lehet helye a további harcnak, huzavonának, dacnak, retorzióknak, megtorlásoknak. Ezekhez volt már szerencsénk. A békés együttműködés hiányának évtizedek óta nyögjük minden átkát. Békére, a békés társadalmi élet áldásaira van szükségünk, mert csak igy oldhatjuk meg azokat az égető közkérdéseinket, amelyeknek mielőbbi megoldásától e város jóléte, fejlődése, boldogulása függ. A vasúthoz vivő egyenes ut, a telefon, az aszfalt-járda, a rendőrség és a tűzoltóság, a villamos világítás fejlesztése, a Szatmári-uti vasúti megállóhely, a járási kórház, a járványkórház, a nekünk kedvező vasúti menetrendek, a környékbeli községeinket hozzánk közelebb hozó és erősebben hozzánk kötő műutak, a heti vásárok áttétele, a modern szálloda, az állandó színpad, a vasúti vendéglő, a városi sétahely stb. stb. mind, mind a levegőben lógó rnázsasulyu közkérdések, amelyeknek megoldásánál ezúttal Szálkái Sándornak kell a vezérszerepet vinnie. Hiszen az egyenes ut megnyitása és a villanyvilágítás fejlesztése tisztán az ő kezében van. Méltóbb ténnyel igazán nem kezdhetné meg képviselői ténykedését, mintha e kérdéseket minél hamarább, a város érdekeinek megfelelően megoldaná. Ha Szálkái ezt megtenné, kiérdemelné bizalmunkat s mi minden habozás nélkül kilépnénk passzivitásunkból s Szálkái pártiak volnánk a javából, mindaddig, mig csak az igy megkezdett utjárói le nem tér. — Ez pedig nem lehet rá nézve közömbös! íme, mi, mint már azt a választásról irt cikkünkben is tettük, baráti jobbot nyújtunk uj képviselőnk felé. És ezt a baráti jobbot el kell fogadnia, sőt meg kell ragadnia. Meg kell ragadnia községünk és a saját érdekében, mint a legerősebb munkáskezet, amely öt kötelességei lelkiismeretes teljesítésében, Mátészalka felvirágoztatásában leghathatósabban segítheti. Félre a kicsinyességekkel! Le a széthúzással! Ragadja csak meg képviselő ur jó szorosan azokat a békejobbokat is, melyek felé ön nyújtotta választási hadjáratában baráti jobbját! És el ne eressze e karokat, mig azok izmait ki nem merítette a közös, ideális cél: a mi városkánk megváltásának szent és titáni munkája!! Ne nézzük: mi választ el bennünket egymástól, hanem keressük az egyesülés útját! Ne vigyük a politikai ellentéteket a társadalmi életbe! A politikában táborokra oszolhatunk, de a társadalomban áttörhetetlen egységes falankszként, a munka fa- lankszként kell egyesülnünk! — Ha igy lesz, ha mindaz amit itt elmondtunk megszivlelödik s nem lesz falra hányt borsó, nem lesz a pusztába vesző kiáltás, úgy mi is szívesen, sőt örömmel tesszük a győzelmi-koszorút a Szálkái Sándor halántékaira, de ha intő, sőt kérő szavunkat régi sorsa éri, ha marad minden a régiben (egy mandátummal súlyosbítva), úgy megfogjuk tépázni a győzelmi koszorút és le fogjuk rombolni azt a polcot, amelyre a mátészalkai választó-kerület, illetőleg Mátészalka polgárai Szálkái Sándort az Urnák 1910. évi junius hó 3.-ának hajnalán, felemelték. — És akkor magára vessen a képviselő ur és »önzetlen« és »bölcs« tanácsadóira! Akkor nem mi tépjük le, hanem ő tépi le magának homlokáról a babért!!
