Mátészalka 1909 (1. évfolyam, 13-39. szám)
1909-08-06 / 18. szám
TÁRSADALMI HETILAP. i MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. M§^Egész évre Félévre Negyedévre fcgy hóra ELŐFIZETÉSI ÁRAK: — — — — — — — 8 korona. _ — — — — — — 4 korona. — — — — — — — 2 korona. — — — — — — — 1 korona. —■“** Egy szám ára 20 fillér. — Főszerkesztő: BEME KÁROLY. Felelős szerkesztő: Br. VIZSOLYI MANÓ. SZERKESZTŐSÉ £s KIADÓHIVATAL: WE1SZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca), A hirdetési díjak előre fizetendők. A kereskedők zaklatása. A vidéki kis városok kereskedői nyugodtan, szerényen és szorgalmasan végzik azt a szolgálatot, melyet a társadalom szerves működése tőlük megkíván. Hogy ezen működés fontos, pótolhatatlan és mindnyájunk érdekében szükséges is, az ma már tagadhatatlan. A kis városi társadalmak ezen tagjai jövedelmük után aránylag nagy adót fizetnek, pedig a kis forgalom és az anarhisztikus versengés igen megnehezítik a legtöbbnek megélhetését. Mégis, a legtöbb zaklatásnak, ijt nálunk is, a kereskedő van kitéve a hatóságok, különösen pedig: a csendőrség részéről. Egy, az üzlethelyiség előtt felejtett kis •ládácska, vagy egy pár szalmaszál elég nagy dolgok ahoz, hogy a kihágást eset után kutató csendőr a legkíméletlenebb följelentéssel éljen a mitsem sejtő és a törvényt nagyon is respektáló kereskedő ellen. (Legalább előzőleg jóindulatulag figyelmeztetve lenne az a kereskedő, hogy más alkalommal a legcsekélyebb jelentéktelen dologra is még jobban kiterjessze figyelmét; már amennyire ezt tenni képes.) Nem is szólva arról az égbekiáltó nagy bűnről, hogy ha a kereskedő — tekintve, hogy nincs a világon két egyenlő pontosan járó óra —vasárnap délelőtt, a cirkáló csendőrkáplár ur órája szerint 10 óra és egy perckor zárja üzletét, az elrendelt 10 óra helyett. Ezen áldatlan állapot keserűségét csupán az enyhíti kissé, hogy a szolgabirói Ítélet a legtöbb esetben tényleges csekély értékére szállítja le a folytonos és nagyhangú följelentéseket. Dehát ezzel, a mindnyájunk érdekében is dolgozó kereskedő nincs és nem is lehet kielégítve. Azt a pár korona büntetést ^íég ki lehet könnyen heverni, de ki kárpótolja a kereskedőt azért az időért, amitta bíróságnál kell töltenie, esetleg reggel 0 órától déli 12 óráig? Hisz ha az idő valakinek pénz, hát a kereskedőnek tízszeresen azr különösen itt a vidéken, hol a tulajdonost az üzletben más nem helyettesítheti és hol a vevő minden semmiségért a „főnök túrral“ akar tárgyalni, alkudozni. Azt az elfecsérelt időt és az ezen idő alatt elmulasztott üzletkötéseket többé pótolni nem lehet. Ez pedig jelentékeny anyagi vesztességet jelenti a megélhetéssel, amúgy is küzdő kereskedőnél. És ki kárpótolja a kereskedőt azért,, amit cége jóhirneve vészit a folytonos feljelentések miatt? Értsük tehát meg egymást, kedves Uraim!? Legyünk egymás iránt mcltányosabbak, elnézőbbek és ne legyünk oly túlbuzgók,, szőrszálhasogatók. Ne részesítsük egyik társadalmi osztályt előnyben a másik fölött. Hisz mindnyájun a közös és nemes cél érdekében küzdünk, fáradunky hogy kiemeljük a mi kis városunkat az elmaradottság posványából. Ne zökkentsük tehát ki a béGleichenbergi levél. Julius 10. Brrr ... hogy borsódzik a háta, milyen libabőrös lesz a bőre az olvasónak az első szó láttára. S milyen szánalom ébred szivében a levélírója iránt, akit csontvázzá sorvadt testtel, sápadt arccal, kiálló pofacsontokkal képzel feküdni ágyán, amint most, a közeledő véget érezve, elsírja utolsó fájdalmait, szavakba önti utolsó érzelmeit, toll alá hörgi utolsó gondolatait. Pedig milyen szép is élni! Gyönyörködni a természet remekeiben. Élvezni a mennyei zenét, melyet a madarak ezrei füleinkben hangicsálnak. Szemlélni a festő ecsetje, szobrász vésője által megközelithetlen teremtő természet nagyszerű alkotásait. Ah ! Milyen fájdalmas is látni az életet és érezni a saját lassú elmúlásunkat! De nini, hogy bele éltem magam az olvasó gondolat és érzelem világába. Hisz nem igy van ám ez itt egészen! Gleichenberg vendégei nem olyan betegek ma, mint 20—30 évvel ezelőtt voltak. Akkor a rósz és drága közlekedés miatt csak azok keresték fel Gleichenbergnek — ha nem is teljes gyógyulást, de élethosszabodást adó — üde, tiszta, enyhe levegőjét, akiknek kitűnő anyagi helyzetük megengedte, hogy ezen utólsóelőtti stációt is meglátogassák. Ma, ha végig nézünk — az idén elég csekély számú — vendégeken, örvend a lelkünk. Ha igy néznek ki az emberek legbetegebbjei, akkor miért az a nagy lárma a tuberkulózis nagy mérvű pusztítása miatt?! Hisz ezek itt mind életerős, piros-pozsgás, egészséges emberek. Beszéljünk csak velük. Mindegyik azt fogja mondani: nincs nekem semmi bajom. Közben az egyik köhint egyet-kettőt, a másik levegő után kapkod, a harmadik a szive tájékát tapogatja, a negyedik a gégéjét igyekszik a kellemetlen bevonattól szabadítani és igy tovább. És mégis, ha összehasonlítást teszünk vendégek és benlakól között, azt fogjuk látni, hogy az elsők csakugyan egészségesek az utóbbiakhoz, képest. Nagyon beteg ez a stájer nép. Kezdődik a; betegség a fürdőigazgatónál, aki a fényűzés«. Urániának egy különös nemében szenved. Mig a maga ruházatára kevés gondot fordít, addig különösen a nővendégek ruházkodását éber figyelemmel kiséri. (Látom azt a kaján mosolyt, mely most férfe olvasóim arcán végig áramlik. Előre lehűtöm hát őket. Nem a hölgyek jó vagy rósz »kifogási képességéről ; lesz itt szó.) S ha látja, hogy egy némbernek fején kendő van, használatba veszi a magyar vasúti kalauzok jelszavát: harmadik osztály, hátra! Azután oktatást tart a divatszerioti öltözködésről. Igaz, hogy ilyen alkalmokkor figyelemmel van az illető némber nacionáléjára is. Csodálatos véletlen (?) — már két asszonynak adott a divatból ily nemű oktatást s mindkettő magyar volt. Az egyik közülök — hogy még súlyosabb legyen a vétke — zsidó is. Igaz, hogy a vendégek 80 °/o-a nemzetségre magyar és vattásra 90 °/o-a a zsidó. A magyar-zsidótól él a direktortól kezdve az utolsó vendégszátlitó kocsisig itt minden stájer, de azért egyformán szereti úgy a magyart, mint a zsidót. »Hund Ungár« és »Sau Jud« a legkedvesebb slagwortjaik. És ezek hallatára fájó érzés fogja el az ember szivét. Nagy kérdőjel tolul az ember szemei elé. Miért kellett az emberiség fejlődésének ilyen ferde irányt venni ? Eljön-e az idő, amikor az emberek — natió és religióra való tekintet nélkül — az embert fogják egymásban tisztoJnh ás szeretni? D« a másik pillanatban, már legyűri« a sziw hatalma, az agy uralmát.. A, gondolatokat érzelmek váltják íd. 'Fellángol bennünk a nemzetünk iránti táplált, szeretet és- dacos ragaszkodás.. Miit tehetünk egyebet? Tüntetünk magyarságunkkal. * * *. Ezek után talán el kellene beszélni egy pár fürdői kalandot, .leírni az itteni időjárást, lefesteni a fürdő orvost, megrajzolni az alakot aki újság Írónak adja ki magát, pletykálni egy-két asszonyról, akik feltűnően öltözködnek és. még feltűnőbben viselkednek, dicshymnust zeugeni egy élő herceg, meg egy élhetetlen gróf megjelenéséről és, még számtalan más dologról. Mindezeket azonban, az olvasók fürdőző ismerőseinek hagyom, akik majd a téli jourok és soirék alatt bőségesen, fogják őket ilyen elbeszélésekkel untatni. Egyet azonban mégis elmesélek. Az igazgató belátta, hogy viselkedésével1 — a fürdőhely emelését célozta ugyan, de épen az. ellenkezőjét éri el. Elküldte tehát egy szép, napon — ami a mostani időjárásban a ritkaságok közé tartozik — szolgáját a megsértett két magyar asz- szonyhoz azzal az üzenettel, hogy kendőben is megjelenhetnek ott, ahol akarnak. Ha tudjuk azt, hogy a direktor ötvenkét éves koráig az osztrák ármádiának volt tagja és felvitte egész a fóhadnagyságig, akkor ezt az eljárást természetesnek fogjuk találni. Mi telhetett tőle? Rückwärtsconcentrirung! Xertész Jgnác. Lapunk mai számához melléklet van csatolva.
