Mátészalka és Vidéke, 1912 (7. évfolyam, 1-41. szám)
1912-06-08 / 23. szám
VII. évfolyam Mátészalka, 1912. junius 8 23. szám MÁTÉSZALKA és VIDÉKE, Társadalmi és közgazdasági hetilap. Ői‘'i'VÍ I A MÁTÉSZALKAI JÁRÁS JEGYZŐI EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE./ MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. Szerkesztőség és Kiadóhivatal : Mátészalka, Kossutíra-utca 245. } (Dr. Török Árpád ügyvéd irodája.) Hirdetési dijak előre fizetendők. — Nyiltter sora 40 fillér. Felelős szerkesztő : Főszerkesztő : Dr. TÖRÖK ÁRPÁD. Dr. DIESES DEZSŐ. Szerkesztő-társ: MÁTÉ SÁNDOR. Előfizetési árak : Egész évre ................................................. 8 korona. Fé l « 4 « Negyed « 2 « Jegyzőknek, segédjegyzőknek, tanítóknak egész évre 5 korona. Egyes szám ára 20 fillér. A köz iránti érzék. Ha szemügyre vesszük közéletünket, sajnálattal kell tapasztalnunk, az a zsebre vonatkozó ügy iránt viseltetik. A külső események alig bolygatják lelki egyensúlyunkat, de mert elvégre azok mégis folyvást hatnak kedély- világunkra, az utóbbi csak oly sivár mint manapság a mi közéletünk. Az az érzés, mely hazai ügyeink menetének szemlélésekor elhatalmasodik rajtunk legjobban talán a német »unerquicklich« szóval jelölhető meg. Mint a hosszú, sikkasztó utak el- senyvedt vándora, szomjuhozunk egy korty tiszta viz után, ám legjobb esetben is szüretien vízre, avagy hamis borra bukkanunk. A saját szállásunk levegője nyomasztólag fekszik lelkünkre és teszünk- veszünk benne minden határozottabb cél nélkül, ide-oda rakosgatjuk bútorainkat; egyik-másik darabját át is alakítjuk, sőt nem egyszer újat szerzünk be, amely nekünk éppen nem, de annál inkább alkalmatos — a szomszédnak. És mindezek után valahányszor magányosan, egy kissé neki gondolkodva, egy kevés őrzéssel körül- tekintgetünk: — rosszul érezzük magunkat ! Ekkor persze kutatjuk kedvetlenségünk okát, hol ebben a bútorban, hol amabban, hol az iparosban, aki elkészítette azokat, hol meg lakásunk szegényes, fogyatékos elrendezésében. Keressük a hibát mindenben és mindenütt; ám a görög bölcs örök igazsága süket füleknek zümög körülöttünk; a hibát önmagunkban sohasem keressük. Jelszavakat, mint a színes rakétákat, folyton-folyvást eregetünk a sötétségben, de ezeknek a rakétáknak nincs mit megvilágítani, ha csak nem azt, hogy mi üresek, tartalom nélküliek vagyunk. Igen, belekezdünk, de bele is ununk mindenbe; és mig a gazdasági életünknek sokszor mesterséges, nem is természetes ezernyi mizériája teljesen leköt bennünket, a köz iránti érzékünk egyre szüntelendik egyre tompul. Se magunk, se a nemzet nem veszi hasznunkat. Pedig önmagunkkal kell előbb tisztába jönnünk, ha Ítélkezni akarunk kívülünk eső személyek és a világ folyását irányitó tényezők felett, De vájjon van-e elég tetterőnk, van-e elég akaraterőnk az általános tespedésből való kibontakozásra ? Hova — tovább a közöny szinte tűrhetetlenné válik. Nemcsak hogy nem lelkesedünk a közügyek iránt, de nem is mutatunk hajlandóságot arra, hogy a saját önös ügyeink mellé a köz iránt a kíváncsiságot meghaladó érdeklődést tanúsítanánk. Igenis, súlyosak, rendkívül súlyosak a létfentartás elé tornyosuló gondok, de legyenek bármily nyomasztóak is, nem szabad, hogy elvonják magasba törő lelkünket azoktól a magasztos eszméktől, melyek az egész emberiség boldogulásához vezetnek. Meg kell szabadulni az anyagiak zsarnokságától és az önmegtagadás nemes fegyverével küzdve a köz ügyei iránt nem csak kíváncsiságot, hanem tettekkel való részvételt is kell tanúsítani. Mert ne feledjük: vállvetett munkásággal, az erők tömörítése ős azoknak egymásra való összmüködtetése mellett, kellene lendítenünk a haza Hitvesi hűség. Vajas ur, meg az ő bájos felesége, Amália őnagysága, a legnagyobb gyöngédséggel és szeretettel viseltettek egymás iránt, mindannak dacára, házasőletük fölött elvi- harzott már vagy öt hosszú év. Pedig öt év igen meg tudja cibálni a szerelem láncait, még ha acél — és nem rózsaláncok is azok. De az ő hűségük páratlan volt. A kis vörös nyakú orvos tavaly nyáron ki is fakadt már Vajas ur előtt, hogy hát miképp lehet ilyen unalmas életet élni? Az az egyformaság, az a szürke egyformaság! — Micsoda Ízlés, micsoda türelem! Lássa, nekem is van feleségem, igaz, hogy kissé púpos, meg az egyik szemével félre is néz, de gazdag, sok pénze van és mégsem ülök minduntalan mellette. Egyszer itt, egyszer ott. Vajas ur mitsem adott a gyorsnyelvü orvos szavaira, hanem szépen hazaballagott s mivel felesége éppen paradicsomot karózott, hát ő is nekigyürkőzött ős férfihüsőggel segitett neki a nagy munkában. A legnagyobb gyöngédség persze abban nyilvánult, hogy egyik nap a Vajas ur, másik nap a felesége kedvenc étele került az asztalra. Sőt azt is megtették, hogy midőn együtt kimentek sétálni a közelfekvő erdőbe, vagy a népes korzóra, Vajas ur mindig azt a ruhát öltötte magára, melyik a feleségének tetszett, Amália őnagysága pedig a Vajas ur kedvenc szinében jelent meg. Perelni, izetlenkedni senkisem hallotta őket soha, ellenben a házastársi puszi mindenkor kijárt, valahányszor arra alkalom adatott. Szóval páratlan hűséggel és odaadással viseltettek egymás iránt. A rendes kerékvágásból azonban kizökkentette őket az a kellemesen érintő hír, hogy Amália őnagysága egy eddig ismeretlen nagybácsitól váratlanul szép összeget örökölt. Körülbelül húszezer koronát. Erre elkezdődött a tervezgetés, hogy lesz, mint lesz. Persze, hogy most már nem tudtak olyan könnyen megegyezni, mert mindegyike mást akart. Abban azonban tökéletesen egyet értettek, hogy legelsőbben is fürdőre fognak menni. Az orvos tanácsa volt az irányadó. Vajas ur Bártfára, Amália őnagysága pedig Tátrafüredre fog menni, ott fog üdülni. Sürü levelezéssel nem fogják egymást háborgatni, csak ha valami váratlan esemény jön közbe, írnak csak majd levelet, de akkor is röviden pár sorban tudósítják egymást. Hűségükben egy szikrát sem kételkedtek. Vajas ur két havi szabadságot kérve, a szükséges apanázszsal és bagázszsal ellátva, miután hitvesi csókjaikat kicserélték — Amália őnagysága egy hétig még otthon maradt a háztartást teljesen rendbe szedendő — a határozathozatal után pár nap múlva belevetette magát a Bártfa felé induló vonat „érzéketlen“ karjai közé. Egy füttyentés s a kőt hűségben megedződött szív elszakadt egymástól. A vonat kerekeinek egyhangú dübörgése elég alkalmas arra, hogy az embert gondolataiba temesse. Vajas ur is, midőn nem látta szülővárosának cserőptetejü házait, elkezdett gondolkozni . . . Hová is megy ő ? Bártfára ? Mi célból ? Se nem beteg, se nem buskomor, világgyülölőnek se mondhatná magát . . . Hát minek megy ő akkor oda? . . . Unatkozni? Eh, hisz szórakozni, mulatni akar! Bártfán pedig lehet-e szórakozni ? S arra a gondolatra jött, hogy nem. Nem is megy ő Bártfára, ott még valami ismerősre bukkan, aki figyelemmel kisérné minden lépését s talán még a feleségének is besúgná. Ah, Kertmegnyitás. MOSKOVITS Van szerencsém a nagyérdemű közönséget értesíteni, hogy a Központi szálló kellemes és árnyékos kerthelyiségét c hó 8-án, azaz szombaton cigányzene mellett megnyitom. A zenét Nagy Dezső közkedvelt zenekara szolgáltatja. Ételekről és italokről gondoskodva lesz. — A közönség B pártfogását és számos látogatást kér IGNÁC, a Központi szálló tulajdonosa. .....
