Mátészalka és Vidéke, 1912 (7. évfolyam, 1-41. szám)
1912-07-05 / 27. szám
2-ik oldal. MÁTÉSZALKA ÉS VIDÉKE. 27-ik szám A jólét utjai az erősen fejlődött ipar, kereskedelem és földmivelés — a tudomány csak egyengetheti ezt az utat. Pályaválasztásnál nem szabad tehát a kornak ez intő szavát figyelmen kivül hagyni. J egyzetek* Erkölcsről szólván, nem akarunk a filozófiai okoskodás magas paripájára ülni, mert ha rákapunk arra a bizonyos pegazusra, akkor annak hol gyorsabb irama, hol lassúbb tempójához képest nemcsak különböző távolságú, de a céltól is nagyon elágazó irányú eredményekhez juthatunk el. Sőt ebben a kérdésben az elmélet oly sikamlós lejtő, melyen haladva nem egy különc bölcselkedő és eredetieskedő az erkölcs iránytűjét ép az ellenkező póluson fogja felfedezni, mint amelyen ez a közfelfogás szerint megközelíthető. Maradjunk tehát a régi, mindennapi erkölcsnél. Azaz inkább csak beszéljünk róla. Mert ennél a valóságban meg is maradni, az már komolyabb és nehezebb dolog. Néhány évezred viharzott el az emberiség fölött — a geológusok szerint néhány évmillió — s az erkölcs súlyos kérdésével ma is ép oly tanácstalanul és határozatlanul állunk szemben, mint akár a kőkorszakbeli őslény. A história eseményrétegei maguk alá temetik az emberiség múltját, nagyszerű katasztrófáira, bűneire és erényeire a feledés és a megbocsátó elmúlás szemfedőjét nyomják, de az erkölcs örökkön vergődő, megemészthetetlen problémája az emberiség bölcsőkorától kezdve magasan kiütközik az egymásra torlódó eseményhullámokból s kiszámíthatatlan összeütközések veszélyével fenyegeti azt, ki akár öntudatosan, akár ön- tudatlanul az erkölcsi momentumok felvételével akarna az élet vizein átevezni. Pedig tagadhata+’an, hogy bármily erkölcsi törvényeket konstruáljunk is magunknak, soh’se fognak azok beleilleszkedni a természetes anyagi világrendbe, sehogysem lesznek képesek azok békés harmóniába jutni az önző életösztön, a létért való harc természetes törvényeivel és mindazzal, mit az egyéni boldogulás és jólét kérlelhetetlenül előír. zük a fiatalság örömeit. Hadd őt nyugodni, oh Uram! És jött Asz ad ben Aszún, a vitéz hadúr és százezer dénái’t hozott a bűvésznek. — Ne keltsed fel Szálebet, a bátort! Azt mesélné a kalifának, hogy ő aratta a győzelmet, amelynek dicsősségét én zsebeltem be. A fejem az esetben biztos martaléka lenne Mesvur pallossának ! És jöttek a nagyok és a gazdagok és kincset-kincsre halmoztak, csakhogy a bűvész ne keltse életre a drága és kedves holtakat, akiknek emlékével dicsekedtek, de akiknek helyeit ők foglalták el az életben. A nagy bűvész hallgatott; elfogadta az aranyakat, de csak gyenge vigaszt nyújtott, úgy, hogy folyton több és több ember tolongott feléje, könyörögve és kérve és tömérdek kincset hordtak össze. Másnap a bűvész abagdadi nagytérre ment ki, büvészköröket rajzolt a levegőbe és elmondotta büvészi mondókéit: — És most, oh Bagdad népe, csak hívnom kell és a holtak feltámadnak és közietek élnek, veletek maradnak. Mind, valamennyien feltámadnának, nem zárhatnék ki egyet sem közülök! Ézért mond oh Minden kornak megvannak ugyan a maga bölcselői, kik a kor erkölcsi felfogását ős törvényeit a gazdasági fejlődés és a kulturális haladás természetes következményeinek mondják, kik messzemenő elmélkedéssel bizonyítják, hogy az úgynevezett erkölcsi világrend annyira elmaradhatatlan hozzátartozója ős kiegészítője a fizikai életrendnek, hogy egymásra kölcsönös hatással lévőn, egyiknek a változása a másiknak a változását önmagától involválja. De akinek nem hivatása az életjelenségeket bizonyos szabályokkal felállított kategóriákba elskatulyázni, aki az életmozzanatokat nem a szépen kiformált szabályok kényelmes és mesterséges készülékén át nézi, az nem érti, de legfeljebb csak érzi az ethikai törvények óriási szerepét, azt az ethikai érzést, mely az emberiségnek talán ép annyira átka, mint ajándéka. Mely eszmélésének első percétől fogva nyomon kiséri, öntudatának első villanásától kezdve irányítja, hajtja és fékezi. Nélküle — úgy őrzi — vágyainak korlátlan magasságában, bilincseitől felszabadult akaratának merész szárnyalásaival alkotó, teremtő képessége határt nem ismerne . . . És mégsem tud lemondani róla. Mert nélküle — úgy érzi — bármily nagy alkotásait is a sivárság borzongató érzése vonná be, nélküle bármily fenséges cselekedeteit is a zordon lelketlenség hatná át . . . Olyan az neki, mint a tétova messzeségben imbolygó fény a vándornak. Melynek elérhetetlen messzesége felé lázas nyugtalansággal egyre törekszik egy cél felé — a fény irányában. E nélkül tán szabadabban száguldhatna végig tetszésére az élet országutjain bármily irányban, de biztos cél nélkül és annak erőt duzzasztó ős ösztönző vágya nélkül . . . Az erkölcs az emberi élet terén: a sexualis élet viszonylataiban ugyanaz ma is, mint évezredekkel ezelőtt. Ezen a téren a közelmúltban keletkezett irányzatok és eszmeáramlatok, az elméleti „felvilágosítások“ s hasonló torzszülöttek csak babérokra vágyó „apostol“-oknak privát mulatságai. Ha volt abban némi komoly akarat, akkor is a kérdésnek inkább külső vonatkozásait érintette, mint belső lényegét. Aminthogy ezen a téren se a lényeg, se az ahhoz fűződő alapérzések belátható időn belül nem fognak változni. A családi intézményen alapuló és létérdeket abban feltaláló állami és társanép, akarod-e, hogy feltámasszam a holtakat ? És viharként zúgott a tömeg: — Ne bántsd a holtakat! Ne zavard paradicsomukban az üdvözülteket! — Ezt harsogta ezer torok a bűvész felé. ő erre újra büvészköröket rajzolt a levegőbe és szomorúan szólt: — Minthogy sehogysem akarjátok, hogy újra életre keljenek a drága halottak, akiknek halálát oly keservesen megsirattátok, én eltávozom Bagdadból és csak akkor térek vissza, ha majd visszahívtok! Este a kalifa vígan nézegette a megtelt kincstárát ős bizalmasan veregette meg Káder vállát. — Allah hatalmas — mondotta és te vagy a legokosabb bolond ... De mond, hogyan érhetted el e nagy sikert ? ! Abdul Káder vonogatta a vállát. — Két szövetségem volt uram: a babona, az emberi lőlek mindenható uralkodója és az emberek önzése ! Tervemet ezért csakis siker koronázhatta! . . . Bagdadban azonban nem akadt ember, aki visszahívta volna a bűvészt . . . Oskar Hubikki. dalmi rend a családtól különböző valamilyen formációt nem tesz szükségessé s azért a családi életben inkárnált mai erkölcsöt bizonyos mértékig — az egyént cselekvési szabadság határáig — még védelmezi is. És ha az erkölcs mindenkoron ugyanaz volt, úgy az azt döntögető ostromok ős rohamok is mindig egy s ugyanazon oldalról fenyegették és mindig ugyanazon táborból lövöldözték feléje a susogva hódoló szavak arany- hegyü nyilait. Az állati bőrökbe bujtatott ősember, társának a nőstényét, mig amaz a mindennapi kenyérért a rengetegben élethalálharcot vív a fenevadakkal, a barlangjából elrabolja, a homo sapiens pedig a kávéház teraszán, festett pálmák árnyéka alatt újságon és egyéb közlekedési eszközökön keresztül igyekszik felebarátjának a párjával magát „megértetni“, mig felebarátja a sima aszfalt rengetegén a mindennapi kenyérért élet-halálharcot viv szintén majdnem a fenevadakkal. A házaséleten belül élők: a beati possidentes, mindenkor szemben állottak az azon kivül levők: a beati non possi- densekkel. Amazok felfogása öntudatlanul is az erkölcs vődelmezése felé hajlik, mert már van mit főlteniök; emezeké pedig öntudatosan a „szabad akarat“ s egyéb „szabadságok“ dicsőítésében büszkélkedik . . . Amazok konzervatív spieszek, a meglévő állapotok fentartására törekvők; emezek pedig radikális szabadgondolkozpk, természettudományi alapon . . . Ezen áz állításon álprüdériával illik is és fel is lehet ugyan háborodni és tettetett sopánkodással meg- botránkozni, de ezen „erkölcsi“ érzelmek illő nyilvánítása után valljuk be ennek igaz voltát. Mert ma, midőn a felnőtt férfiak egy nagy hányada gazdasági és egyéb okokból életének bizonyos — és az itt tárgyalt szempontból nagyon is fontos időszakán át a családi életen kivül van — fokozott jelentősége van annak, hogy az említett két tábor- erkölcsi felfogás és disci plina tekintetőben egymással hallgatólagos, alig sejtetett, még kevésbé bevallott helyzeti ellentétben áll. Ez ellentét öntudatlan és e két tábor egyes egyénei természetesen a legjobb viszonyban vannak egymással, sőt nem ritkán érthetetlenül szoros barátságban is . . . Mi a szent- sőges megbotránkozás minden emóciója nélkül állapítjuk meg ezt, nem korholásképen, mert az erényőrök kora már elmúlt s mindenki nevetné azt a prófétát, ki ennek láttára az Ur sujtoló haragját hirdetné a legközelebbi eljövendőben. Méltányoljuk az erkölcsös gondolkodást, mely a finom tapintat s egyéb magasztos emberi tulajdonságok eredője lehet, de ennek malasztos dicsőítésében és a prédikátor őszinteségében nem hiszünk. E passiv tehetetlen elhanyatlott erkölcsös, kiérdemesült, jámbor nők ős pipáz- gatő urak szokták hirdetni, kik talán a kényszerűségből erényt csinálnak, vagy tán egy viharos múlt romjain elmerengve, az önelismerés oltárán a lemondás áldozati tüzét gyújtják fel önmaguknak ... A korrekt gondolkodásúnak nincs szüksége holmi jámbor népek erkölcsi intelmeire, se modern socialis tanításokra. Azt teljesen ki fogja elégíteni a tízparancsolat ama tilalma, hogy „Ne lopj !“ Ha e tilalomban foglalt tulajdonismerést minden tekintetben reflektálja, úgy ezen a téren sem követhet el senki ellen erkölcsi excessust . . . még ha a tízparancsolat más két tilalmát nem ismerné is . Dr. S. Zs. Hirdetése sikerrel Jár, ha a Mátészalka és Vidéke ÍKONGZ . című hetilapban hirdet. :-m fest is vegyilej tisztit mindennemű ruhát kifogástalanul a legCyár és foüzleí: Telefon 701. □ Fiók-üzlet: nyíregyháza, Vay Ádám-utca 5. szám. jutányosabb árak mellett. BESIEGEN. Telefon 701. %rm$ János-utea 10. sz. Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan eszközöltetnek.
