Mátészalka és Vidéke, 1911 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1911-02-23 / 8. szám
VI. évfolyam. Mátészalka, 1911. február 23. Társadalmi és közgazdasági hetilap. A „MÁTÉSZALKA JÁRÁS JEGYZŐI EGYLETE“ HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. 8. sz Szerkesztőség: hová a lap szellemi része küldendő Felelős szerkesztő: Főszerkesztő : Egész évre - Fél „ Előfizetési ár: Kossuth utca, 445. sz. Dr. Vida Gyula Dr. Dienes Dezső- — — — — — — 8 kor. Kiadóhivatal: hova a lap anyagi oldalait érdeklő része Szerkesztő: Negyed „ - — — — — — — — — 2 „ küldendő Weisz Zsigmond könyvnyomdája, Mátészalkán. Endrédy József. Egyes szám ára 20 fillér. A családi élet felviditói a gyermekek, akik csacskaságukkal, élénkségükkel, elevenné teszik az otthont. Örömre, szeretetre gyulasztják a szülők szivét, de mint minden ártatlan boldogságnak, úgy ennek is meg van a maga ellensége. Ott settenkedik a gyermekszoba körül mindig egy gonosz ellenség sivárja az alkalmas pillanatot, hogy észrevétlen besurranjon a nyitva feledt ajtón. JtAint a tavaszi napfényben sütkérező gondtalan s vidáman csicsergő kis madarat elragadja a felhők közeléből villámgyorsan lecsapó vércse, úgy ragadja el a szülők csicsergő kis madarait egy-egy járványos betegség s némitja el csicsergő édes hangjukat -— örökre. Kezünkbe a tollat az a szomorú esemény adta, hogy a gyermekek vörös réme a vörheny újra felütötte úgy Mátészalkán, mint környékén átkos fejét s hozzá még sokkal hevesebben sgyilkolóbban dolgozik, mint eddig. Hiába kutat az orvosi tudomány, hogy megtalálja azt a módszert, melyet a járványos, különösen pedig a járványos gyermek betegségeknél alkalmazni lehet, mert ha talál is valami biztosabb hatású orvosszert, annak a köznépnél való alkalmazása rendesen hajótörést szenved. A köznép a járványos betegségek ragályos voltában egyáltalán nem hisz. Orvost is csak a legvégső esetben hivat, mikor már „mindene“ fáj, máskor pedig megvárja, mig a komám uramék bemennek a közeli város hetivásárára s egyalkalmatos- sággal majd beviszik őt is, addig hátha meggyógyul a herbateától meg a falu tudós vénasszonyai orvosságától. De meg is lehet érteni a nép huzödo- zását. Pláne téli időben, mikor teszem Szamoskér vagy Szamosszegről kellene beteget behozni egy mátészalkai orvoshoz. Azokon az átkozott utakon valóságos Isten- kisértés gyenge fagyás idején beteget behozni, mert ha egy vörhenyes . beteg .kiállja azt a rettentően rázós utat, annak igazán elég a javas asszonyok orvossága is, olyan erős a szervezete. Eltekintve az ilyen helyektől, amelyet a természet szeszélye valósággal elzár egyes időszakokban a külvilágtól, igen sok olyan község van, amelynek lakói kényelmesen vitethetnének ki orvost, de nem a- karnak, sőt még el is titkolják a betegséget, ahelyett, hogy az elöljáróságoknál be jelentenék. Innen van az, hogy a legtöbb bejelentést, bármennyire is kötelező az, nem a szülők teszik meg, hanem a gyermek hiányozván az iskolából a tanítók, a vidék kultúrájának fáklyavivői, megkérdezik a gyermek távolmaradásának okát és sejtve a járványos betegséget, ezek tesznek jelentést. A ragályos betegséget jelző és feltűnő helyen kiragasztani rendelt vörös cédulának sem tulajdonítanak különös fontosságot, mert ezen cédulákat vagy egyszerűen nem ragasztják ki, vagy ha ezt meg is teszik, a házból bármelyik családtag szabadon jár még nyilvános helyekre is és viszi tovább s akadálytalanul terjeszti a vészthozó ba- cillusokat. Hiába állít a község őröket a fertőzött házakhoz, azok maguk is be-be mennek beteget látogatni s elbeszélgetni a komámhoz vagy sógoromhoz, nem hogy másokat is be ne engedjenek, még ha gyermek is; ezek természetesen csak terjesztik a bajt. Az ilyen betegségek alkalmával feltétlen szükséges elkülö itésről pedig a köznépnél szó sincs ! így történhetik meg aztán az a gyászos esemény, hogy a pár héttel ezelőtt gyermek kacagástól felvert házban, nem haliik más csak a gyermekeik elpusztulásán kesergő szülők szaggatott szivettépő zokogása . . . Ha a köznép, mert hiszen leginkább azok soraiból szedi áldozatait most is a vörheny, mindazon óvóintézkedéseket megtenné, melyek a baj elhárítására vagy legalább sima lefolyására elengedhetetlenül szükségesek, nem fordulna elő egyik-másik nagyobb községben egy-egy erősebb járvány alatt 20—22 haláleset is. Nagyon jellemzik köznépünk lanyha, sőt bűnös gondolkodását azok a kijelentések, melyeket egyik-másik szülő gyermekének halála alkalmával tesz. Igen gyakoriak az ilyen sóhajok: Jól járt szegény, legalább nincs gondja. Úgysem adhattam volna neki annyi jussot, hogy gond nélkül éljen, igy legalább testvéreinek több jut. Szinte hihetetlennek tetszik az ilyen kijelentés azok előtt, a kik nem érintkeznek gyakrabban a néppel. De a ki köztük él vagy élt, az tudja, szomorúan tapasztalja, hogy a köznép az anyagiakat tekinti első sorban még akkor is, ha gyermekéről van szó. De a köznép s azok felfogásának, akik hasonlóan gondolkoznak meg kell változni. Ennek keresztül vihetésére két igen alkalmas eszköz áll rendelkezésünkre: a tanítás és egészségi törvényeink legszigorúbb végrehajtása. Mindkettő a köz érdeke, tehát az állam érdeke. Az államnak pedig legfőbb kincse az egészséges ember-anyag, mert ott ahol ez hiányzik, hiányzik az államfentartó alap. Ezért első kötelessége, sőt létérdeke az államnak s az államot kormányzó s kitevő szerveknek, hogy a polgárokat a betegségtől lehetőleg mentesítse, mely a munkaképességet szünteti meg, s a mellett, hogy a népesség csökkenésére vezet, az állam cselekvő szerveinek megbénulását kell előidézze, mert beteg emberektől, csakis beteg utódok származhatnak. Ezt az állapotot első sorban tanítás által lehet megszüntetni, még pedig úgy, ha az iskolákban már a legalsó fokon tartatnak népies, tanulságos előadások a ragályos, s általában a gyakrabban előforduló betegségek elleni védekezésről. Minden népiskolában azért ■elengedhetetlen kellék volna az egészség tan népies tanítása, mely bele oltaná a nép alsóbb rétegeibe is nemcsak az egészséges, életmód és a tisztaság szeretetét, a megfelelő betegápolást, hanem a hitét is annak, hogy a betegségek nagyrésze ragályos. Járványos gjrermekbeiegségsk.
