Mátészalka és Vidéke, 1911 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1911-01-26 / 4. szám
MÁTÉSZALKA ÉS VIDÉKE. 3. oldal. HÍREK. Az erős akarat, a jellem szilárdság, a munka, az erély egy megtestesült egyéniségét egy valódi férfit zárt el a családi sírbolt sötét ürege a mai napon! Ilosvay Endre nyugalmazott főszolgabírót e város fiát kisérte öröknyughelyére a kegyeletes részvét. Bámulva, megilletődve álltuk körül a koporsót, amelyet a vegtisztelgck sok száza kisért igaz részvéttel s mely kegyelettel az enyészet szent templomába a családi sírboltba. A javakorbeli erős fizikumú s még erősebb lelkű s akaratú embert, még a halál is csak félve támadta meg! Rágódó betegséggel közelitett hozzá s emésztette meg benne a romlandó földirészt, mintha félt volra az is tőle, szemben támadni meg az erőst, a hatalmasat! s igy a rágódó kór az alattomos betegség, amely hónapok óta ütött tanyát benne, mint égő gyertyát fogyasztotta erejét mindaddig, amig csak felégett s kialudt az utolsó is benne. Az emberiség mai korában és viszonyai között, egyike volt azoknak, akik a legritkábbak, ügy társadalmi, mint hivatali és politikai működésében igazi maradandó emlékeket hagyott maga u- tán mint olyan bajnoka a cselekvésnek a munkának, aki akaratjával és páratlan lelkierejével s nagy energiájával akadályokat, legyőzhetlen körülményeket nem ismert. Vas szigora, erős keze s megalkuvást nem ismerő erélye és munkavágya hivatali és magán életen épen úgy mint társadalmi szereplésében oly sikereket biztosított neki, amely a közjó és közérdek dolgában vezérszereplésre emelte. Mátészalkán született 1858-ban s mint e város igaz és jó fia, annak fejlődésében emelésében, felvirágoztatásában igaz odaadó törekvéssel munkálkodott, s boldog volt, ha — ami sohasem rül örökké mosolygó szép piros arcát, mintha a legszebb képet latta volna fekete gyémánt keretében! sötéten tündöklő szemei oly igéző sugárt szórtak az emberre, hogy átjárta, megigézte szivét, lelkét! gödröcskés szép arca, csábosán kedves fitoskás orrocskája pedig oly képet egészített ki idomos szép, piros ajkaival s gyönyörű áliával hogy igézetten nézett rá mindenki, aki egyszer meglátta! ó Volt az én lelkem gyönyöre, Ö volt az én életem reménye, napjaim aggodalma éjjeleim gondolata! Magam, is kis bánya felügyelő voltam, de eléggé rendezett anyagi viszonyok között mint igaz székely ember őszinte barátságos vendég szerető voltam, de szeretetem leginkább Örzsém körül élt összpontosult. Féltő gonddal neveltem s neveltettem, hogy mind azt megadjam neki, amit adhatok. Vigkedélye, aranyos jókedve, szellemessége, szeretetreméltósága mindenkit lebilincselt, mindenkit elvarázsolt, elbűvölt, — mert hiszen a szépség s a jóság teljes összhangja volt Ó, Épen ezen a napon 19 évét töltötte be ! mert tudja uram, hogy ma születés napja is van, születés napját ültük. A vidék fiatalsága házamnál töltötte ez ünnepet! — fesztelen otthonos ünnep, játék, tánc s minden szórakozás felváltva tette kedvessé a napot! Ismerős volt mindenki, otthonos, tartózkodásmaradt el — igyekvő munkáját siker koronázta. Itt nőtt fel e városban ; itt nyerte el kitartó igyekvő nagy munkájának jutalmát a főszolgabi- róságot is, amely általában az akkor megrendült közbiztonságot teljesen újjá alakította. Rend, szigor, pontosság uralkodott mindig, működése alatt, mert a szigor, amelylyel a hivatalt, a hatalmat kezelte, az akkori viszonyok között épen olyan szükséges volt, mint aminő sikereket biztosított is neki. Erélye, következetes munkája, a tulszigora mellett is szeretetet, tiszteletet vívtak ki részére. A politikai áramlatok azonban az erőst is magával sodorták a — nyugalomba s mint ilyen már évek óta elköltözött az ő szeretett kis városkájából Szatmárra, ahol a halál fagyos keze le is törte életének erős fáját. Szatmáron kedden volt a gyászszertartás ottani lakásáról, ahonnan a vasútállomáshoz vitték délután három órakor. A város előkelősége s a nagyszámú rokonság állta körül s kisérte ki a halottat a vasúthoz. A ravatal valóságos virág erdővel 31 szebbnél- szebb virágkoszoruval volt borítva. A temetésen a róm. kath. egyház szertartásán kívül, a megboldogult kívánságára Gönczy Antal szatmári gör. kath. esperes is fungált úgy Szatmáron, mint itten; kihez a megboldogultat jó barátság kötötte. Lelki erejének nagyságát kiáltóan s bámulatosan igazolja az, hogy a halálesetére szóló sürgönyöket, gyászjelentést stb. mind, még halála előtt maga készíttette el s maga intézkedett arról is, hogy koporsóját a tűzoltóság és dalárda kisérje el örök útjára. A mélyen lesújtott özvegy, 31 évet élt boldog házasságban a megboldogulttal, mely házasságból hat gyermek maradt: Aladár. Blanka, Erzsiké, Bandi, Gyurka, és Bella kik is megtört szívvel állták körül a gyász koporsót! A fiukat a távolság, a szolgálat és betegség nem engedte hogy a ravatal körül legyenek. S most már örök nyugalmát alusza az az ember, akit a munkaszeretet, a cselekvési vágy életében nyugodni keveset hagyott. Kihűlt tetemének s elszáló nagyleikének, békés megnyugvást és boldogságot adjon a gondviselés. nélküli. Élvezet volt a mulatság látása is! Mikor javában folyt a mulatság, uj vendég érkezett az uj bányamérnök jött meg, akit már napok óta vártak a telepen! A mulatás zajára Ő is átjött a többiekhez! Igen csinos, kellemes úri ember volt! nem ösmerte ? Pongrácz Mózes volt; szintén jó székely s igy annál szívesebben fogadtuk a társaságba! Ez azonnal — de máskor is mindig Órzse körül forgolódott a szép legény, s én a vén goly- hó, már szőttem is a jövő képeit, hogy milyen szép, milyen összeillő pár lesz e szép két fiatalból. A két lélek lángra gyűlt egymástól, igaz szerették is egymást forrón, igazán! de az én becsületes lelkem nem talált semmi félteni valót a viszonyon! Mindenről beszéltek csak arról nem, ami boldogitná őket az egygyé olvadás, mert a lány nem maradt a tiszta szeretet tiszta tüze, átcsapott annak határán lobogó lángja. Egyszer azt kezdem sejteni, mintha az én egyetlen boldogságom csicsergő nótás ajka ritkábban nyílnék dalra, s kedveskedő beszélgetése mintha hűvösebb, hidegebb lenne, úgy volt! nemcsak szerelmét, nem csak lelkét szívta magába az udvarló fiatal ember, de megvámolta szivét, kedvét lelkét, elvámolta mindenét!... Komoly napok következtek, a fiatal mérnök egyáltalán nem igyekezett a kapott áldozatot viszonozni ! szerető lelke kiégett, üres vulkán lett, Szanatóriumi bál. A József kir. herceg szanatórium egyesület mátészalkai bizottsága február hó 11-én concerttel egybekötött zártkörű táncestélyt rendez. Az estély műsora a következő 1., Prológus: Pakots Józseftől elmondja: Dr. Vida Gyula, 2., Zongorajáték: Német Jenőnétől s végül 3., Labiche: A betörő cimü rendkívül mulattató vigjátékát adják elő Szalkay Annuska, Rohay Bertuska, Dr. Vida Gyula, Földes Jenő és Weisz Ernő. A mulatság a polgári fiúiskola tornacsarnokában lesz megtartva fél 9 órai kezdettel. Ref. lelkész választás. Visky Ferencz fá- biánházai ref. s. lelkészt az egri-i ref. egyház jan. 22-én lelkészévé megválasztotta, igy a nagydobosi és hodászi lelkészi állásokra beadott pályázatát az esperesi hivataltól visszavonta. Piknik. A mátészalkai kasinó ifjúsága f. hó 21-én a Központi szálló nagytermében zártkörű pikniket rendezett. A pikniken nem voltak sokan mindazonáltal elejétől végig a legjobb kedv uralkodott. A piknik a hajnali órákban ért véget. Az uj adókivető bizottság. Vármegyénk alispánja az 1911, 1912, 1913 évekre Mátészalkán alakítandó adókviető bizottságba rendes tagokul: Jeszenszky Sándor v. községi biró és Tárnái (Tauszig) Gyulát, póttagul Dr. Szepesi Károly és Kovács József mátészalkai lakosokat nevezte ki Nagykároly rendőrkapitánya. Nagykároly város kép viselőtestületének vasárnap délelőtt rendkívüli közgyűlésén az újonnan rendszeresített rendőrkapitányi állásra három pályázó közül dr. Fa- lussy Alajos közigazgatási gyakornokot választották meg. A mátészalkai sorozó járás állandó vegyes felülvizsgáló bizottsága járásunkban ez év következő napjain fog működni: Január 25, február 23, márczius 29, április 26, május 10, junius 22, július 26, augusztus 30, szeptember 13, októberit és 26, december 12. Oszlop-csonkitók. Régen lestek a gátbiztosok és a csendőrök a szamosszegi gáton azokra a hetyke legényekre, akiktől még a sorompó sem maradhatott épen. Ha meg is csináltatták ma, holnap széjjel faragva használ hatatlanul hevert. A nagydobosi csendőrőrsnek végre sikerült elcsípni amelyben sem a szeretetnek, sem a becsületnek egy szikrája sem maradt. Már vágya kielégült. A leány nem sirt, csak komolykodott! meg- megadóan, s bűnbánóan viselte sorsát, de sehova nem járt, mindig szobájában volt, mint, aki valami nagy terven töri féjét. Beteg volt szegénynek a lelke, s nem volt rá gyógyír. Pongráczot föl-föl hivatta magához s beszélt neki a létezett és létező vagy leendő boldogságról, de az az elvett üdv helyett, boldogságot nyújtani nem akart. Épen, ismét névnapja volt! az első találkozás évfordulója. Vendégek voltak most is: sokan, kellemesek — Örzsi felkérte Pongráczot, hogy tegyenek egy-sétát, igen sok beszédje lenne vele. Elindultak, követték mások is, sokan. Összejárták e szép völgyet, össze a zuzókat, érc olvasztókat, s oly kedvre hangolódott a lány, hogy kitörő kedve mindenkit felvillanyozott; Csapongó tréfálkozó csicsergő kedvétől mindenki elvolt ragadtatva. Én, ha szeretek e világon valakit — mondá azzal szeretnék egyszerre meg is halni! Hát maga Pongrácz ?. Én már Örzsike a szerelemben nem is keresek nem is hoznék ilyen áldozatot! a szeretet nem is követelhet ilyent senkitől csakis abnormis lelkűiéitől. Pedig én lássa, amint sokszor mondtam is csak magát szeretem s magával szeretnék meg is ILOSVAY ENDRE (1858-1911.)
