Mátészalka és Vidéke, 1911 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1911-06-29 / 26. szám
VI. évfolyam. Mátészalka, 1911. junius 29. 26. sz. Társadalmi és közgazdasági hetilap. A „MÁTÉSZALKA JÁRÁS JEGYZŐI EGYLETE“ HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Weisz Zsigmond könyvnyomdája Mátészalkán. Nyilt-tér sora 40 fillér. Hirdetési dijak előre fizetendők. Felelős szerkesztő: Főszerkesztő : Dr. Vida Gyula Dr. Dienes Dezső Szerkesztők: Dr. Barta Ignác, Endrédy József. Előfizetési ár: Egész évre — — — — — — — — — 8 kor Fél „------------------------------------- - - 4 „ Neg yed „ — — — — — — — — — 2 „ Egyes szám ára 20 fillér. 'l TársBd^lmi mizériák Korunkban legtöbb szó esik társadalmunk egy régi s állandó betegségéről: az összetartozandóság érzetének hiányáról, a széthúzásról. Ez a körülmény pedig azt a látszatot kelti, hogy, ez a baj csak korunk betegsége, holott amióta csak társadalomról beszélhetünk, mindég megvolt ez a betegség is. Megszűnését > hiába is várjuk, mert ahhoz társadalmunk teljes átalakulása volna szükséges. Nagyon tévednek azok, kik ezt abontó, a legnemesebb szándékot is eredménytelenné tevő, romboló „ős magyar betegség“-et kizárólag korunk koros tünetének tartják ! Nem is ilyen szempontból tesszük szóvá s nem is azzal a szándékkal, hogy márol-hónapra megszüntessük. Ez lehetetlen. Hanem foglalkozunk vele azért, mert azt el kell ismernünk, hogy az előbbiekkel szemben azoknak, akik e társadalmi betegség legnagyobb fokú elfajulását napjainkhoz fűzik, igazságuk van. Sajnálatosan igazolja ezt minden aktuálissá való társadalmi kérdés körül kifejlődő harc; mert nincsen olyan nemes ügy, melynek ne volnának lépten-nyomon ellenségei. Nincsen olyan i- deális törekvés, mely mellett nagyon sokan mosolyogva, vagy épen kicsinylőleg ne haladnánk el. Nincsen olyan nemes eszme, mely társadalmunkat egységes cselekvésre serkentené. Ennek pedig kézenfekvő az oka is. Társadalmunk érdekközösség szerint tagolt s az érdek összeütközések az egyes csoportokat egymás engesztelhetetlen ellenségeivé teszi; és ez az ellenséges érzelem az egyes csoportok tagjait elkíséri minden térre, befolyásolja tetteit mindenütt és mindenben. Innen van aztán az, hogy társadalmunk egységesen fellépni, az idealismus magaslatára felemelkedni, nagyot és nemest alkotni egyáltalán nem vagy csak nagyon ritkán képes. Igaz, mert az egyén az egyént a szerint értékeli és oly mérvben támogatja, amennyire az be tud illeszkedni abba az érdekszréfába, amelyben ő él! Ezért nincs igazi humanizmus, ezért még mindig jövő zenéje a nagy emberszeretet, ezért meddő közéletünk is. Hiába ámitgatjuk magunkat azzal is, hogy korunk a felvilágosodás kora. A felvilágosodás — mondhatjuk — legtöbbször csak káros irányban csillogtatta fegyverét. A haladás pedig, mert sok olyan probléma nyert az utolsó 10 év alatt megoldást, melyeket az emberiség századokon át meg sem tudott közeliiéin, Jólehet gyors léptű, de egy—két zseniális agyból kipattanó szikra máról-holnapra mégsem alakíthatja át társadalmi rendszerünket is. Reá üti u- gyan bélyegét e korra, de a gondolkodást és érzést, az általános tudományt és műveltséget évek alatt évszázadokkal nem viheti előbbre. Pedig ebben vagyunk mi elmaradva! És valami gyors előbbre jutást nem is igen remélhetünk, mert a tudomány és müvéltség terjesztése nálunk csak olyan ti- zedrendü kérdés, melyre kevés gond for- dittatik. Avagy, ha körültekintünk, látunk-e olyan komoly törekvést, mely társadalmunk átalakítását célozza. Vannak kísérletek, de rendszeres munkásságról szó sem lehet. Már pedig olyan társadalomtól, mellyel komolyan senki sem törődik, amelynek ideálokat leikébe senkisem plántál, lelkesedést senkisem csepegtet, amely még közintézményeit sem ismeri s azok jelentőségéről fogalommal sem bir, attól a társadalomtól közügyek iránt szeretetet, önzetlen tettet nem várhatunk s a mely társadalomtól azt várjuk, hogy a közügyek terén önzetlen tevékenységet fejtsen ki s a közügyeket szeretettel és jóindulattal karolja fel, azt a társadalmat arra nevelni kell. Társadalmat pedig nevelni igen sok nehézséggel jár. De meg nem is lehet a társadalmat a szó szoros, betüszerinti értel- lemében nevelni. Tisztán a nevelésre törekedni teljesen meddő kísérlet maradna. Ehelyett sokkal célszerűbb és kézenfekvőbb volna, ha az arra hivatottak rámutatnának a társadalom, illetve azon körzet társadalmának hibáira s egyszersmind azokra az eszközökre avagy módozatokra, melyekkel képes volna a társadalom eredeti szepará- latlan tisztaságához visszatérni. Igaz ugyan, hogy ehez önzetlen s az egoistikus érdekektől ment igazi egyéniségekre volna szükség, akik ha kell fizikai létüket sem sajnálnák odavetni áldozatul a társadalom százkaru óriásának De hát ilyen egyének manapság nincsenek s az ilyen eszmék avagy törekvések nem egyebek délibábos utópiánál. A mai materialistikus felfogású és gondolkodású társadalom sehogysem tudna önzetlenség fenséges eszméjének magaslatára felemelkedni. A létért folyó szakadatlan s lelket, szivet ölő s testet emésztő küzdelem, az egykor ideális célokért lelkesedni tudó egyéneket hideg, számító s önző egyénekké preparálta, akiknek csak saját maguk fentartása a cél. A régi ideális gondolkodásból csak annyi maradt meg, hogy még egy legszűkebb körön belül — a saját családja körén belül — létezik s él az ideális önzetlenség fenséges eszméje. Még ezen szűk körben nem halt ki ezen érzés, bár már ott sem lüktet oly erősen s oly tisztasággal, mint egykor régen. S mi ennek az oka? Miért deformálódott ennyire a mai társadalom? Bizony ennek igen sok oka van. Alig lehet felsorolni azokat az okokat, azokat a behatásokat, melyek ezt a szomorú eredményt előidézték. Kiragadok egyet ezen tengernyi hibából, legalább nálunk, — bár kisá furcsán hangzik, —legfőbb oka minden bajnak a kultúra. Ne méltóztassanak megbotránkozni, nem akarok én a maradiság mellett zászlót bontani, csak arra mutatok rá, hogy nekünk még nem való a kultúra, legalább nem való a mostani hirtelen jött s mégis
