Mátészalka és Vidéke, 1911 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1911-12-07 / 49. szám
MÁTÉSZALKA ÉS VIDÉKE 1911,-december 7. Drágaság. A régi jó időben, mikor a nemzetek folytonos háborúskodásban éltek egymással, még igen olcsó volt az élet. Egy pár ezer emberrel több a- • vagy kezesebb, meg nem kottyant az évi statisztikában, melyet akkoriban nem is vezettek. Manapság épén megfordítva van. Sok az ember, ellentétben a régi időkkel, mikor a népesség kisebb volt és drága az élet. Semmiféle háborúskodás, forradalom, avagy nagyobb betegség nem tizedeli meg az emberiséget s az szaparodik, olyannyira, hogy rövidesen nem is lesz már a földkerekén hely, ahol egymástól elférjenek. S mert ilyen sokan vagyunk, s ilyen nagy {tömegben igyekszünk a világ rendjén segíteni, javítani : épen azért drágább és drágább lesz az télét savval egyidőben nehezül meg a létfentartás. Ma egyebet sem hallunk, mint lakásuzsorát, élelmiszeruzsorát stb., mert a laikus közönség azt hiszi, hogy a háziurak, az élelmiszer-szállítók uzsoráskodnak feleikkel s nem tudják, hogy a nagy szaporodásu emberek fogyasztása nagyobb .lévén, a konjunktúrák úgy alakulnak, hogy nagy . keresetnél a kínálat árai emelkednek, önkéntelenül, minden uzsoráskodás nélküli szándéktól mentesen. Ha elgondoljuk, hogy nekünk olyan földbirtokunk van, amely termőképes s hozadéka van s elgondoljuk, hogy ennek az egyetlen birtoknak kell nagy határon nagy csomó embert élelmezéssel ellátnia, akkor mindjárt rájövünk arra, hogy .az élelmicikkek erről a birtokunkról azoknak a konyhájába fog vándorolni, akik azt jobban megfizetik. így tehát a mi birtokunk termelvényei lassan és önkéntelenül többet érnek, vagyis drágábban adódnak el, mert hiszen mi is annak fogjuk odaadni, aki a legtöbbet kínálja, s így megindul a verseny a mi termelvényeinkért s egyik többet fog kínálni érte mint a másik. • Végeredményben pedig az általunk termelt élelmiszerek horribilis nagy árakat fognak elérni, anélkül, hogy mi valamivel is hozzájárultunk volna ahhoz, hogy azok ára felmenjen, avagy uzsoráskodási szempontból emeltük volna. Önkéntelenül, szinte önmagától ment fel a- zokára, a körülmények és a kedvező konjunktúrák beállásától. Így van ez mostanság mindennel. Nem a háztulajdonosok uzsoráskodnak a lakásokkal, nem az élelmiszer szállítók, élelmiszer termelők emelik az árukat, hanem a kereslet ezek után nagyobb, mint a kínálat s természetesen maguk a fogyasztók kelnek versenyre egymás ellen s emelik fel az első rendű szükségletek árát. Tehát nem a mérhetetlen drágaságban rejlik a nehéz életnek titka, hanem abban, hogy i- me már évek óta semmivel sem vittük előbbre keresetünk fokozatos emelésének lehetőségét. Stagnálunk, állunk a kereseti források felfedezésében, mindenki, mint a kocsi elé fogott ló, halad az orra után, jajgat, sopánkodik az é- let drágasága ellen s ott próbálkozik a teher megkönnyítésén, ahol fizikai lehetetlenség azon változtatni. Mert hiába jajgatunk, hiába kesergünk az elsőrendű szükségletek árán, azok dacára minden keservünknek, sőt mint a viszonyok mutatják, még emelkedő tendenciában leledeznek. A másik oldalon van a segítség. A jövedelmek szaporításában. De ennek a titkán senki sem töri a fejét. Senki sem igyekszik gyarapítani azt a kis keresletet, mely immár tiz esztendő óta nem változott, mig a megélhetésre szükségelt cikkek ezen idő alatt majd kétszeres árra emelkedtek. Az bizonyos, hogy sokkal nehezebb annak nyitjára jutni, miképpen lehetne jövedelmeinket szaporítani, mint azon sopánkodni egyre, miképpen lehetne az igen drágz életet lejebb szállítani. De ami könnyebb, az még nem vezet esetleg sikerre s éppen ezért kell nekünk a helyes utat megmutatni, ahonnan a javulás, a könnyebbülés beállhat. Ha majd lesznek, akik a mi tanácsunkat megfogadják s a helyett, hogy örökké sopánkodnának, az eke szarvát keményebben markolják meg s a gazdaságot is észszerűbben művelik, keresetüket szaporítják; akkor meg fog szűnni az az örökös és céltalan sopánkodásaz élet drágasága felett s mindenki azt kárhoztatja legföljebb, hogy a mai- nehéz viszonyokhoz mérten keveset keres. A Mátészalkai Testedzők Egyesülete. Városunk szépen megindult fejlődésének e- gyik kiemelkedő, de ezideig még kellőleg nem méltányolt tényezője a M. T. E. megalakulása, a- melyben lapunknak is volt csekély része A modern nevelésben mind-mind nagyobb tért hódit a testi nevelés s mindig jobban és többen kezdik belátni nagy fontosságát. — Azonban ezen testi nevelés általában véve a középiskolák után megszűnik, — leszámítva azon szerencsés,. de elényészően csekély töredékét a társadalomnak, amely szerencsés viszonyok közt a nagyobb városainkban létező egyletek keretébe testét tovább fejlesztheti. Ezen hiányt szüntette meg városunkban a M. T. E. megalakulásával s a kisvárosok közt ezen tekintetben elsők közé emelte Mátészalkát. Tudjuk, hogy az egészség, testi ügyesség önbizalmat szül, az elmét rugékonynyá, az embert bátorrá teszi s az ily testtel, lélekkel biró ember az élet számtalan akadályai előtt nem egy könnyen hátrál meg : mig egy beteg, fáradt, elpuhult testű ember akaratereje gyenge az élet küzdelmeivel szemben gyáva, a káros szenvedélyeknek nem tud ellenállani, könnyen elragadják s célját önbizalom s kitartás hijján el nem érheti. A testi ügyességre különben önmagáért is nagy szükségünk van. Az élet számtalan előre nem látott, kikerülhetetlen veszedelmet rejt magában, amelyekből csak ügyességünk menthet ki. Példát erre, azt hisszük nem is szükséges felhozni mást, mint a nagy tűz katasztrófákat: migaz e- gyik ügyes ugrásával életét menti; a másik gyámoltalansága miatt nyakát szegi. Hisszük, hogy városunk jövendő tűzoltósága a M. T. E. edzett tagjai közül fog kikerülni, a- kik a legutóbbi két tűz esetnél is teljes számmal Miklós pap lesz. Irta: Kósa Vince. (Vége.) Lassankint mindennek elkészülnek. Estefelé pakolásra kerül a sor. Az asztalos még tegnap hazahozta a diákládát. Idomtalan, ormótlan jószág, de bár diákládát nem szoktak remekbe készíteni. Az a fp, hogy jó erős legyen, mert kell az még a másik fiúnak is. Fel kellene akasztani azt az asztalost, amelyik csak olyan ládát tud készíteni, amely nem képes egy egész generációt kiszolgálni. Ez a véleménye a tiszteletes urnák Ezzel a ládával azouban tökéletesen meg van elégedve. Ez jó láda, arős láda. Jó lesz még a másik fiúnak is, a ki szörnyű kiváncsi a körülötte történő dolgokra. Mindenütt ott lábatlankodik és nem tudja elképzelni, hogy mirevaló az a nagy zöld láda. Csak nem teszik bele Miklóst mindenestül ? ! Tiszteletes asszony illő meghatottsággal csomagolja be az előre elkészített dolgokat, amelyekre szüksége van egy kis diáknak. Jól vigyáz, ki ne maradjon valami. Mindent olyan gondosan rendez el, mintha a szekrényében rendezgetne. Már minden rendben is van, csak az uj pár csizma hiányzik. Mindjárt jön az is. Tiszteletes uram annak egészen különös rendeltetést szánt. Eszébe jutott ugyanis, hogy az épen most érő berzencei szilvából is vinni kellene. De hogyan? Kosárba lehetne tenni, de úgy is lesz elég vinni való. Vájjon nem lehetne-e a csizmákban vinni. Lehet de bizony hogy lehet. Ha jó szorosan megtöltik mind a két szárát, agy elmegy abban a szilva, hogy még a hamva is rajta marad 1 A gondolatot tett követte. Megtöltötte mind- a két csizmaszárat azzal a jó, hamvas berzencei szilvával, amilyent bizonyosan nem árulnak a városi kofák. Igaz ugyan, hogy a szilva a hosszú utón egészen bagariaszagu lesz, de bár. nem eszik abból a püspök, a diák pedig ne válogasson, A tiszteletes asszonynak sehogysem tetszik a szilvának ilyenmódon való szállítása. Hogy is lehet ilyet kigondolni ? Miért nem töltött káposztát pakolt már bele ? Az is elmenne benne, ha a csizmaszár mindenre jó. . A tiszteletes ur zokon veszi, hogy terve nem találkozik helyesléssel, de azért csak beleteszi a ládába. Nem kell válogatósnak lenni! Bagariaszagu lesz . . . bagariaszagu lesz, dörmögi magában. Bezzeg megettem volna én diákkoromban, ha csirizeslett volna is, de én rólam nem gondoskodtak úgy, mint a mai gyermekekről. Sütött az anyám egy tarisznya pogácsát, a nyakamba akasztotta, az apám meg befogott a szekérbe, felültetett és bevitt a kollégiumba. Ott eleresztett az udvaron. Mégis felnőttem. Mégis pap lett belőlem. No még ilyet 1 A csizma bő, a ruha bő, a szilva bagariaszagu lesz .... Tovább is folytatná még a dohogást, de Zsuzsi néni, a harangozóné nagy könyhullatással hoz be egy kötő aszalmányt, hogy ő azt Miklósnak szánta, tegyék be azt is a ládába. Legalább megemleget róla. Jó lesz megcsemegézni egyszer máskor. Mindezt olyan siratóbeli hangon adja elő a jó asszony, mintha sohasem látriá többet azt a drága jó fiút, aki selyem keszkenőt Ígért neki, támgépeket, ferdülés elleni TUZÜKol mérték szerint készit: Sérvkötöket, haskötőket, Biumberg József, keztyü-, kötszer- és fűző gyára, betegápolási cikkek, orvosi műszerek nagy raktára. Külön próba terem! , kath. paróchia épület.
