Református Kollégium, Marosvásárhely, 1939, 1940

Emlékbeszéd Teleki Pálról

Egyiptomban az egyik királyi síron egy parányi nyílás volt úgy szerkesztve, hogy azon keresztül az évnek egy bizonyos napján, egy bizonyos órájában néhány percig besütött a sír mélyébe a nap. Ilyenkor csillogni kezdtek odalenn az elrejtett fegyverek, talán pár percre átmelegedtek az amforába gyűjtött búzaszemek, a kenettartókból illat csapott fel s olyan volt az egész sír, mintha várná az alvó király felébredését. így ragyog be a nemzeti kegyelet és reménység verőfénye Teleki Pál sírjába is. Nagy emlékek és igazságok szemeink előtt megfényesednek újra, átmelegednek a jövendő vetésének búzaszemei, a magyar élet termékeny gondolatmagvai s mintha egy pillanatra a halott vezér ébredését várnák, Oh ! régi magyar szokás jelentkezni egy halott vezér előtt. így mentek a székely lelkek Csaba királyfi elé, így állták körül a pogány magyarok Thonuzoba sírját s így állunk ma Teleki Pál szellem alakja elé az Ő egyre növekedő táborával. Szellemét nem azért idézzük, hogy olyan kérdéseket tegyünk fel, melyekre nincs és nem is lehet igaz felelet. A halál mindig a nagy titok, akármilyen alakban jelenjék is meg előttünk s az élőknek nem lehet más kötelességük, mint megrendüléssel és ille- tődve állni meg lebirhatatlan isteni ténye előtt. Nem a halottat, hanem az élőt szemléljük s az élőnek üzenetére figyelünk. Azok, akik látták és hallották őt, könnyen felidézhetik finom mozgású, törékeny alakját, szavának száraz ércét, mindig kissé csodálkozóan kutató fel. felvillanó tekintetét. Emlékeznek arra a józan derűre is, melyet a mindég mérlegelő ráció keményített a világ és dolgai biztos látásának módjává. Csupa egyszerű vonás ez: az emlékképekből hiányzik minden kiáltó hang, minden éles szín vagy percnyi hatásokra méretezett mozdulat.

Az ősi széki Teleki nemzetség adta Őt nekünk, az a nemzetség, amelyből annyi államférfi, túdós, költő és író került ki. A nagy ősők emlékének termékenyítő fénye besugározta a gyermek Teleki