Református Kollégium, Marosvásárhely, 1915
Évmegnyitó beszéd. Méltóságos Elöljáróság! Tekintetes Tanárkar! Nemes Tanulóifjúság ! Mélyen Tisztelt Közönség! Az emberi természet egyik legsajátosabb vonása, hogy az élet egyes fordulóinál meg-megállunk; elgondolkozunk a múltról és jövőről. Szűkre szabott, véges pályafutásunkban egy-egy év kezdete vagy befejezése rendes körülmények között nagyjelentőségű, hát mennyivel inkább az most ezekben az egész világot feldúló, a legendás hőskort is túlszárnyaló, nagy időkben. Ma a második iskolai évet kezdjük a háború zaja, a gépfegyverek kattogása és ágyuk dörgése között. Ezelőtt egy évvel a lelkesedés első mámorában szenvedélyes kitörésekkel üdvözöltük és éltettük a háborút, ma a súlyos megpróbáltatások után, elvesztett kedveseinkért vérző szivünk bánatával, a végzendő munka nehézségének tudatában higgadtan Ítéljük meg az eseményeket, és azok az elképzelhetetlenül fényes, nagy győzelmek, melyeket hős katonáink emberfeletti küzdelmeikben kivívtak, nem keltenek bennünk dölyfös elbizakodottságot, hanem egy eddigelé alig ismert komoly hangulatot, melyben a hála és remény, a tanulság és törekvés érzelmei által gondolkodásunk megnemesedik, ítéletünk megtisztul és vágyaink iránya szebb célok felé fordul. A múlt iskolai évet bezáró beszédemben a háború tanulságairól szólva rámutattam arra, hogy nemzetünk, népünk fiai harcmodorukban, a foglyul esett ellenséges katonák, országunkban élő idegen polgárok iránti viselkedésükben sokkal inkább követik a keresztyén kultúra törvényeit mint az eddig elé a kultúrában vezetőknek elismert nemzetek fiai; rámutattam arra is, hogy a háborúnak köszönhetjük, hogy a magyar nemzeti erények és kiváló tulajdonságok érvényesülésével a már erősen halványodó
