Református Kollégium, Marosvásárhely, 1913

— 14 —

Gerundium: nagy bunkóju rövid nyelű ftjLrkos bot; átfúrt nyelén karbahuzásra, felakasztásra való szijjal; melyet a deákság az ágyában párna, szalmazsák alatt tartott (lehettek idők, mikor az ágyfölé akasztva hirdette az erőt) s midőn valakinek veszélyben létéről jött híradás, égés vagy nagyobb összeütközés volt iparos ifjúsággal,*) sőt az ötvenes években a pólyák és gránicer (szerb, oláh, horváth, rusznyák fekete szijjasok) katonasággal szólott a kiáltás: ad gerumdium, ad arma ! s ilyenkor egy kész hadsereg omlott ki az öreg kapuk alól, mely ritkán tért vissza sikeres munka, győzelem és zsákmány nélkül. A kissebb sebesülések egy-két napi borogatással, diakilon flastrommal, árnyikával gyógyultak; ápolók a szobatársak, tanítványok, szolgák voltak, kiknek szigorúan meg volt hagyva a haditerv és sebesülés titokban tartása. Nővéreinknek sok eltűnt zseb- és fejkendője fordittatott a nagyobb és igy csataképesebb laktársak ápolásához kötszerül.

Gólya: ez volt neve a subscribált első éves deáknak, s általában az ujan érkezett osztálytársnak (lásd: bagoly).

Gombozás: a tavasz első szabadban űzött játéka. Mihelyt a falak mentén a sár annyira szikkadott (a szabóbogár előmászása idején), letapostatok, hogy 3 lépésnyire lehetett szárazon mozogni; mindjárt sorjába fúrat- tak a tenyérnyi lyukak s folyt a lyukbavetősdi. E célra előkerültek a lapos csont, a bádoggal bérelt csendőr s katona rézgombok (1 töltött gomb 4—6—8 csontgombba járt) s régi, lejárt sustákok, mint jó vetők; a nyeremény volt a felfűzhető könnyebb csontgomb és „spencel“ pityke. Innen e játék neve sok helyen pitykézés volt.

Gómer: az a nagy fazék volt, melyben a szegény tanulóknak, a jobbmódu családok által felajánlott, a város deákjai által összeirott s megállapított sorrendjé*) Hogy minő tömeg kerülhetett ki a céhekbe tömörült mesterek műhelyeiből, egy régi, a 19-ik század elejéről való följegyzés mutatja: vala pedig 182 csizmadia, cipellős és foltozó; 79 varga, tímár, cserző stb.; 47 szűr-és uri-szabó; 34 asztalos, ládás stb.; 45 ács, faragó; 26 kőműves, maiteres; 34 szőcs, bőrmü- ves, ködmenes; 28 vasmunkás; 22 mészáros, húsérus; 21 kádár, dongás; 18 pogácsás, kalácsos, méhsörös; 17 szíjgyártó, hámos, nyerges; 14 gombkötő; 12 takács, ugyanannyi rézműves, fésűs, kötélverő, fazakas stb. Akkor, midőn a város népessége 8—10 ezer közt lehetett.