Református Kollégium, Marosvásárhely, 1912

- 26 — Az éttermek asztalainál, a színházak nézőhelyein vagy a vasúti kocsi fülkéiben udvarias előzékenységgel találkozol; a járó-kelők figyelmesen kikerülik egymást; a legnagyobb készséggel igazítanak útba, bárkihez is fordulj. Nemes verseny foly itt az emberek között afféléit, hogy egymással szemben minél több figyelmességet, szívélyességet tanúsítsanak, hogy környezetűkben a honfitárs és az idegen egyaránt jól találja magát. Mert a miveit állampolgár leikébe oltott kötelességé­nek ismeri, hogy hazája és nemzete iránt szeretetet és köz- becsülést ébresszen másokban is. Ebben áll az igazi haza- szeretet. Megmérhetetlen nagy nemzeti kincs rejlik a rokonszenves egyéni tulajdonságokból s az üzleti élet becsületességéből kialakult polgári egyetértésben; mert a honfiúi érdekközösség tudata és e tudat átérzésének nemesitő ereje a külömböző foglalkozású embereket egymást szeretni és kölcsönösen becsülni tudó testvérekké fűzi össze, még nagyon eltérő mű­veltségi fokokon is. Ebből a testvéri viszonyból ered a köl­csönös jóakarat, szerénység és az egyszerűség úgy az egymás­sal való érintkezésben, mint a külső megjelenésben és ruház­kodásban. Kedélyes turista csapatok, vagy magános kirándulók szí­vesen utaznak a vonatok harmadik osztályán, hátukon a ruck- sackal, kisebb igényű és miveltségü honfitársaikkal szívélyes beszélgetésbe elegyedve. Az állomásokon nincs szükségök a hordár segítségére. Nem tartják lealázónak, hogy tenni, fáradni tudnak magukért, anélkül, hogy embertársaikat hordári minő­ségben elvonnák a fontosabb és nélkülözhetlenebb munkák végzésétől. A nyegleséggel határos kényelemszeretet és az összhangot sértő fényűzés okos és tervszerű mellőzése, — a józan takarékosság — apasztván a borravalóra utalt léha munkakörök népességét — egyrészt kedvezőbb árviszonyokat és könnyebb megélhetési feltételeket teremt, másrészt alapot készít polgári és nemzeti vagyonosságnak és ezzel együtt az egyéni jóllétnek és függetlenségnek js.

Next

/
Thumbnails
Contents