Református Kollégium, Marosvásárhely, 1912

- 101 —

az irodalmi téren nyilvánuló uj helyes fölismerésére, addig az ifjúnak gyámolitóra, istápolóra van szüksége, hogy magának a szépet, a nemest, a harmonikusát kiválaszthassa.

Vakító sugárkéve tör át a derengő szürkületen ... A magyar irodalom uj ösvényre tér, színdús, virágbontó költészet támad, pompázó hangja magával ragadja a magyar olvasó közönséget. És az ifjú tanácstalanul, istápoló nélkül áll. Pedig jól ismeri a magyar szellemóriásokat, tudja értékelni azoknak a magyarirodalomra gyakorolt általános, fölfris- sitő és megizmositó hatását, de elbóditva az uj iránytól, a kettő összezavarása által nem tud magának tiszta képet alkotni, a mi egészséges magyar irodalmunkról és költészetünkről.

A mi intézetünkben a „Mentovich“ önképzőkör volt hivatva arra, hogy egészséges magyar irodalmi szellemet oltson az ifjúságba. Hogy az ifjú az uj mellett megbecsülje a régit s megismerje azt, hogy a nagy nemzeti költőkkel még korántsem szakadt meg a magva a magyar faj teremtő erejének, hanem, hogy igenis van uj, virágzó és magyar névre hallgató irodalom is.

Habár középiskoláinknak és tanításának célja az, hogy általános műveltségre készítsen elő, mégis végtelenül kevés időnk jut arra, hogy szellemi életünk emelésére a rendelkezésünkre álló eszközöket fölhasználhassuk. Pedig minden embernek nagy szüksége van finom érzékre a szép és a nemes iránt. Ezek hiányában nem tudunk megfelelni ama követelményeknek, melyeket tőlünk a haza és a társadalom megkíván.

Ma ugyan még tudunk helyesen gondolkozni, tisztán látni, nemesen érezni; ma még kegyelettel őrizzük az őseinktől reánk maradt hagyományokat, ma még tudunk lelkesedni a honért.

De kitudja mit hoz a jövő . . .

Az alaktalan semmiség szürke homályából, a korlátlan emáncipáció zavaros világából idegenszerű, ellenszenves alakok