Református Kollégium, Marosvásárhely, 1910

V —

a nevelés, oktatás ügye rosszabb lábon állana, mint állott akkor, a mikor panaszt nem lehetett hallani. Az elégületlen- ség a legtöbb esetben nem annak a jele, hogy talán a mai oktatás, nevelés rosszabb volna a réginél, hanem majdnem kizárólag minden esetben annak bizonysága, hogy az a nevelés az az oktatás immár annak a kornak a követelményeit, igényeit nem elégíti ki. Tehát a tapasztalható elégületlcnségnek végső eredményében — theoretikai szempontból — még örülnünk lehet, mert az mindég méhében hordja, egy a jelenkor szellemének, viszonyainak, követelményeinek jobban megfelelő, azzal jobban convergáló nevelési rendszer alapjait.

Minden kétséget kizárólag a mi korunk is az elégületlen- ség korszaka. Elégületlenek a szülők, elégületlenek a tanitók, elégületlenek a tanulók. Hiszen mindennap lehet hallani a szülők, de nem szülők részéről is panaszt túlterheltség miatt, vagy egy és más stúdium inpracticus vagy fölösleges volta, különösen ez utóbbi miatt, de maguk között a tanerők között is erős panaszt lehet hallani, hogy kellő eredmény el nem érhető, vagy hogy a tananyag nem megfelelő és stb.

Ennek az elégületlenségnek okát kutatva én azokat abban vélem megtalálni, hogy korunk átlagos felfogása, általános szelleme, s a mi mai gimnáziumunk nem haladunk kellőkép convergens utakon.

Az elmúlt század második fele, s jelen századunk legalább eleddig teljesen a természettudományok cultusának él. Az az óriási fejlődés, mely a természettudományok minden ágánál, s mindazoknál a tudományoknál, melyek gyökerüket, alapjukat e tudományokban lelik tapasztalható, lehetetlen, hogy nyomtalanul maradjon a közélet legegyszerűbb, vagy a természettudományokat még a legkisebb mértékben sem igénylő (ha ugyan ilyen egyáltalán van) foglalkozással biró egyéneknél is. — Korunkra teljesen rányomja bélyegét a természettudományos gondolkozás, csoda-e hát, ha ennek a kornak gyermekei, ennek a korszellemnek