Református Kollégium, Marosvásárhely, 1910
Székfoglaló beszéd. Mélyen Tisztelt Közönség! Méltóságos Elöljáróság! Kedves Kartársak! Nemes Tanuló Ifjúság! Életem e fontos pillanatában, a mikor tanulmányaimat végezve e nagyhírű, ősi intézet révébe kikötnöm sikerült, hogy a szerzett útravalóval nekiinduljak egy szép, de úgy érzem nehéz és felelősségteljes élethivatás betöltésének, az első szó nem lehet más mint a hálaadás szava a jóságos Istenhez, ki megérnem engedte, hogy eljussak az ifjúkor reményeinek teljesüléséhez. Az ifjú, a mikor pályát választ azt hiszi, hogy tanulmányai befejeztével a mikor révbe jut, hogy biztos megélhetése van, mondom azt hiszi, hogy akkor végezte pályáját, pedig valójában még csak akkor kezdi azt. Én is most, hogy pályámat Isten segedelméből megkezdem, most érzem csak annak súlyát, most érzem, hogy nem elégséges magában az az útra való, a mit eddig összegyüjtögetnem sikerült, de szükséges ahhoz én Istenem — ki e tisztségre felemelni méltóztattál — a Te kegyelmed, hogy gyarló erőmhöz mérten becsületes, hűséges, buzgó munkása lehessek ennek az alma maternek, ennek az anyaszentegyháznák, ennek a hazának, hogy méltatlan utóda ne legyek azoknak a nagy í*
