Református Kollégium, Marosvásárhely, 1910
ÉVZÁRÓ BESZÉD. Mélyen Tisztelt Közönség! Nemes Tanuló Ifjúság! Kedves Barátaim! Valahányszor megkondulnak kollégiumunk kis harangjai és mi a tanév ünnepélyes bezárására összegyűlünk, mindig édes emlékek tűnnek fel lelkemben: Eszembe jutnak gyermekéveimnek örömei, midőn várva-vártuk az órát, mely visszaadja szabadságunkat és többé-kevésbbé jól végzett munka után hazavezet ^minket szeretteink, jó szülőink és kedves testvéreink ölelő karjai közé. Hosszú idő mult el azóta, de azok az érzések mindannyiszor felujulnak lelkemben, örömeim ismét felélednek, midőn a tanuló ifjúságot, kollégiumunknak hazasovárgó gyermekeit ily alkalmakkor összegyűlni látom ; lelkem együtt örvend velük s deresedé) fejjel visszaképzelem azt a boldog kort, mely oly szép ábrándokkal, annyi ábrándos reménynyel volt tele. Az ábrándok eltűnnek; a remények alább szállanak, de megmarad mégis mindezekből egy szent érzés, mely emlékünkben visszavezet a múltba, s összefűz ezen intézettel, mely annyi szépnek, jónak és nemes elhatározásnak volt szülőhelye. Megmarad a hála azok iránt, kik szeretettel őrködtek álmaink felett s kik önzetlen munkával fáradoztak lelkünk kimívelésén s annyi jó akarattal irányítottak az élet helyes útjaira. S ha ezen érzések gyökeret vertek lelkűnkben, nemes tanuló ifjúság, ha lelkünk gazdag tárháza ezen nemes tulajdonoknak, nem mondhatjuk
