Református Kollégium, Marosvásárhely, 1906

i§

költői működésében irányadóul egyedül az ő szavát fogadta el,1 amint közreadott müveit is rendszeresen neki ajánlotta, így amikor Kr. e. 35-ben satirái első könyvét kiadta, azok élére egy Maecenas-hoz intézett darabot tett. Ez a 2 satira, mintegy előszava a gyűjteménynek, kigúnyolása kora legfőbb hibáinak, a kapzsiságnak, az elégedetlenségnek és dicsérete a megelégedésnek. Ezen ritka erénynek, az elégedettségnek és a vágyak mérséklésének megtestesülését látta ő Maecenas- ban, midőn ő hatalmának tetőpontján, vonakodott valami állást foglalni el s magánéletbe vonulva, mint egyszerű lovag élte le életét. Maecenas-hoz szólott tehát első gyűjteménye s ő hozzá intézte a következőket is. Az epodosokat, fiatalkori zsenge kísérleteit, melyeket némelyek szerint maga adott ki Kr. e. 29-ben, mások szerint csak halála után kerültek nyilvánosságra, Maecenashoz intézett dal nyitja meg. Öt dicsőiti az Ódák három első könyve.3 Ennek Maecenashoz intézett első darabja a különféle pályák felsorolása közben a költői hivatást magasztalja s aztán az ő dalainak megítélésére a nyilvánosság előtt is Maecenast hivja fel.4 Ha engem a lantos költők közé sorolsz, azaz ha költői munkásságom kedved megnyeri: a csillagokat veri fenkölt fejem, azaz mindent elértem, amit óhajték. Hogy Maecenas elismerő hangja, az egyes darabokról, melyeket kétségtelenül ismert, nem késett, bizonyítja a költemény párja, e gyűjtemény utolsó darabja,5 melyben mintegy utalással a fent említett sorokra, öntelten mondja, hogy ércnél maradandóbb emléket neki költeményei, önérzettel hirdeti, hogy míg csak Róma fennáll, dicsősége mindig növekedni fog az utódok előtt s legnagyobb érdeme az lesz, hogy ö, az alacsony sorsból származott, ültette át itáliai mértékre először az aeoliai költeményt.

' Epistola. 1. 19.

2 Sai. I. 1

3 Kr. e. 23.

4 0 I. 1.

6 0. 111. 30.