Református Kollégium, Marosvásárhely, 1906
A Horatius és Maecenas barátsága a gondnélküli megélhetés és barátság örömein kivül Horatius irodalmi működésére is jó hatással volt. Maecenas irói köre tagjaihoz nem egyszer tanácscsal fordult, müveiket sugalmazta, azokat megbírálta. Hiszen Vergilius is egyenesen az ő sugalma- zására irta egyik nevezetes müvét a Georgicát.' Ilyen sugal- mazásokban, tanácsokban, sőt bírálatokban kétségtelenül Horatius-nak is volt része. Sőt egyik költeményéből 1 2 határozottan kitetszik, hogy Maecenas felszólította őt némelyek szerint egy neki ígért költeménynek, mások szerint az epod- sok könyvének befejezésére. Úgy, hogy Horatius védekezni kénytelen e felszólítás ellen s azt hozza fel mentségül, hogy a szerelem istene késlelteti. Egy másik költeménye 3 pedig azt sejteti, hogy Augustus tetteivel megéneklésére szólította fel Maecenas Horatiusi. De ő, valamint az Agrippa viselt dolgainak megénekiésct Vaiiusra hárította volt,4 most épen Maecenasra igyekszik terelni e feladatot, akitől úgy látszik remélték is, hogy Augustus uralma történetének megírásával foglalkozik. „Ne várdd tőlem — Írja — hogy én a harcias Nu- mantiának háborúit énekeljem meg, vagy a harcias Hannibált, a pún vértől pirosló siciliai tengert. A vad lapithákat, az iszákos Hylaeust és a földnek Hercules kezétől megfékezett gyermekeit is mellőzöm. Te, Maecenas ügyesebben dicsőítheted Caezar ütközeteit s a lánczra vert büszke királyokat. Nem ilyen dolgok megéneklésére hivatott az én Múzsám, akinek legfőbb óhajtása, hogy minél kellemesebben zenghessen úrnőmnek, a te Licymniádnak kedves dalát, ragyogó szemeit, hií szivét, a kettőtök kedves enyelgését.“ Ha Maecenas megbízásai elől, egyszer-máskor tréfával ütve el a dolgot ki is tért Horatius, kétségtelen azért, hogy 1 Némethi/ I. m. 165. 1. 2 Epod. 24. 3 0. II. 12. 4 0. 1. 6. 17 2