Református Kollégium, Marosvásárhely, 1906

magánember s élvezd vígan a jelen óra gyönyörűségeit. Nagy sürgés-forgás volt házánál Maecenas születés napjának emlékére is; tízéves albai bor, megkoszorúzott oltár áll készen, sietnek a szolgák s utolsó kedvesét Phyllist is hívja, elégedettséget ajánlva neki.1 Máskor talán, mikor Maecenas váratlanul lepte meg,1 2 közönséges sabinumi borral vendégeli meg barátját, melynek az otthon való finom borokkal szemben meg van az az előnye, hogy saját kezével tette félre, midőn Maecznast felgyógyulásakor a színházban tapssal üdvözölte a nép.3 4 Egy másik költeménye pedig 4 Maecenas- r.-ak egy tréfájáról tesz tanúságot, aki a falusi életet annyira magasztaló költőt egyszer foghagymával vendégelte meg.

A víg baráti napok megéneklése mellett, nem késik Horatius vigasztaló szavával sem, ha barátját vész, betegség fenyegeti, mintegy kifejezést adva ezzel, hogy mily belsőleg, sőt elválaszthatatlanul érzi magát neki lekötelezve.5 Maecenas ugyanis Plinius feljegyzése szerint6 egy időben sokat betegeskedett s mint Senecanal fennmaradott kis verse bizonyítja, sokat foglalkozott a halál gondolatával. „Miért gyötörsz panaszaiddal óh életem dísze és támasza, — fakad ki Horatius — hiszen sem az isteneknek, sem nekem nem kedves az, hogy te elébb halj meg. Miért élnék én, ha téged, az én lelkem felét, elszakítana tőlem a végzet, aki esküvel fogadtam, hogy bármikor hiv téged, kísérőd leszek utolsó utadon. Hiszen ugyanazon csillagzat alatt születtünk, ugyanakkor mentett meg téged Juppiter nehéz betegségedből, mikor engem Faunus a kidőlt fától, így hát közös sorsunk s mutassunk be ezért mindketten hálaáldozatot erőnkhöz mérten, szerencsés megszabadulásunkért.

1 0. IV. 11.

2 l-zász K. I. in. 73. 1.

3 0. I. 4

4 Epod. 3

5 Ribbectc: A római költészet története. 11. 116. 1.

Kai. Hist. 7. 54.

16