Református Kollégium, Marosvásárhely, 1905

25

szorgalmas munka, s hasznos polgári tevékenység biztosította számukra a megszerzett földet, a hon határain kívül kardok villogása, s kopjáik csattogása szerzett tiszteletet és tekintélyt intézményeiknek A szeretet, mely vérrel szerzett hazájához vonzotta a magyart, századok emésztő küzdelmei között sem hidegült el benne; e szó: haza mindig szent volt előtte, s ha az áldozatot kívánt tőle, hívó szózatára kész volt vagyont és életet áldozni.

Elvégre azonban kedves ifjú barátaim, nem szükséges, hogy előttetek nemzetünk történetének bővebb fejtegetésébe bocsátkozzam. S ha egy nehány jellemző vonást őseink erényeiből emléketekbe idéztem, pusztán azon gondolat vezetett, hogy ez alkalomból is rámutassak arra, hogy legtöbbször önmagunk vagyunk okai annak, hogy nem részesülünk mindenfelől oly tiszteletben, melyet dicső múltúnknál fogva óhajtanánk.

Igen tekintélyes helyen hallottuk elhangzani, hogy nem boldog a magyar! De vajmi kevesen tömörülnek épen a leg- hivatottabbak arra, hogy a boldogulásunkat gátló okokat felkutassák, és a közszellemnek oly irányt adjanak, mely óhajtott nemzeti czéljainkhoz elvezetne. Valljuk meg őszintén, hogy őseinkben annyira dicsőített hazaszeretet olykor szunyádéban van, s e zsibbadságunkban azt véljük, hogy puszta jelszavak hangoztatásával eleget tettünk hazafias köteles' ségünknek, anélkül, hogy azokba valódi tartalmat önteni törekednénk. Sőt egyéni gyöngeségünk attól sem tart olykor vissza, hogy ha a hazafiság jelszava alatt önző czéljainkat elértük, magunkat komolyan jó hazafiaknak tartsuk. Nem jelszavak, hanem tettek legyenek kedves ifjú barátaim haza- szereteteknek rugói, tettek, melyek fölött végczélként mindig ott lebegjen a haza édeke. A ki komolyan szereti hazáját, azt czélludatos tetteitől nem riasztják vissza kicsinyes, egyéni érdekek, s a munka, mit végeznie kell, annál édesebb, minél nehezebb. Jellemes ember előtt vajmi kevés értéke van az