Református Kollégium, Marosvásárhely, 1905

24

nyozott bérczei, aztán még egyet lebbent a Turul, s ott terült el szemük előtt a négy folyamtól öntözött, aranykalászt termő rónaság. A fáradalmak után azonban csak most következett a nagy munka ; de valamint Aeneas hajlékot szerzett isteneinek : a magyar nemzet megalapította új hazáját, hogy itt fejlődjék, virágozzék és uralkodjon időtlen időkig.

Midőn azonban nemzetünk őskorának, s a honfoglalás küzdelmeinek hősi képei lelkem előtt elvonulnak, ha emlékezetbe idézem nemzeti nagyságunknak dicső korszakait, a midőn Európa fejedelmei hódolattal hajtották meg zászlójukat a magyar dicsőség előtt, szorongva kutatom, hogy vájjon a költő szerint csakugyan hulló csillag volt a mi dicsőségünk ! De hitem, mely nemzetünk egykori nagyságából fakad, nem enged hosszasabban e kételyek közölt ingadoznom; hadd kisérje e gyötrelem a kislelküeket, kik nem értik meg a nemzetnek ama nagy hivatását, mely ős hazájából ide szóllitolta. A magyar nép ősi szelleme nem halt ki, s ha időnként külső befolyások erényeit el is homályositották, új életre keltek azok mindig, valahányszor legszentebb jogainak, ősi szabadságának biztosítékait megtámadni merészelték. S a kétség nem fog gyötörni soha, hogy a mig igaz magyar éle hősök vérétől áztatott szent földön, e nemzet gyáván odadobja dicső eleitől örökölt, s ezer éven át megőrzött jogait, szabadságát.

Ámde ne feledjük, hogy csak azon nép érdemes a szabadságra, csak az foglalhat el méltó helyet a dicső nemzetek között, a mely át van hatva annak valódi szellemétől, s nem riad vissza törpe módjára sem munkától, sem áldozattól annak körülbástyázására. Őseink, midőn a Kárpátok övezte rónákat birtokukba vették, ha tétlenül szemlélték volna a körülettük történő eseményeket, elsodorta volna őket is a viharok szele, mint sok más nemzetet, melyek nem tudlak hivatásuk magaslatára emelkedni. Eleinknek éjen az volt a szerencséje, s az jelölte ki őket államalkotó nemzette, hogy megértették új környezetökben az idők jeleit, s mig itthon