Református Kollégium, Marosvásárhely, 1905
Évzáró beszéd. Mélyen Tisztelt Közönség! Nemes Tanuló Ifjúság! Kedves Ifjú Barátaim! Képzeletem egy pillanatra visszaszáll a távol keletre, hol sok, sok száz évvel ezelőtt, Ázsia bérczkoszoruzta rónáin egy boldog nép tanyázott. Boldog volt e nép, mert a szabadság szele lengette zászlóját, s önmaga szedte le fáradságainak gyümölcsét. Egyszer azonban a sors, talán mert megirigyelte boldogságát, vagy erényeiért nagyobb jutalmat szánt neki, kiűzte e népet ősi hazájából és új otthont keresni késztető. De mint a kegyes Aeneas, midőn Trója isteneit kimentve a lángok tengeréből, társaival hajóra szállt, hogy új hazát keressen, úgy küzdött e nép is vándorlásaiban a legnagyobb akadályokkal. De a szabad intézményei között kialakult hősi lelkülete nem engedte öt lankadni s bizalommal követte a méltóságos szárnycsattogtatással előtte lebegő Turul madarat Mérhetlen távolságok, zordon hegyek, kietlen pusztaságok egymásután tűntek el mögötte, s népírtó csaták zajából mindig diadalmasan kerültek ki fegyverei. Az ősi erényekből fakadó törhetlen bizalom egyre közelebb vitte czéljához, sejtette, érezte, hogy közel az ígéret földje, melyet neki el kell foglalni s a melyen letelepedve ezer éveken át be kell töltenie azon hivatást, melyet a végzet az emberiség nagy munkájában elébe szabott. Feltűntek a Kárpátoknak a felkelő naptól megara-
