Református Kollégium, Marosvásárhely, 1905
i 153 nélkül. A jó öreg igy is nagyon el volt érzékenyedve. -- Azóta már Ő is azok között van, a kiknek emléke mindig áldott előttünk. (Meghalt 1906. márcziusban.) A temetőben a meghalt tanárok és tanulótársak emlékének áldozva, azután a tanulótársak Bedőházyval együtt levétették magukat. A szépen sikerült találkozót a kollégium konviktusában közös ebéd zárta be, a melyen a meghívott vendégek, a volt tanárok és a kollégium mostani tanárai megjelentek. Szabó József konviktusi ellátó állította ki az ebédet. 25 év előtt az ő vendéglőjében volt a búcsuvacsora. Nátyi Károly zenekara játszott akkor is, most is. A barátságra, a kollégiumra, a volt tanárokra, a tanulótársakra, az asszonyokra, a kollégium tanári karára, a vendégekre stb , elmondott fosztok, s az akadály miatt távolmaradtak üdvözletének felolvasása élénkítették az ebédet, a mely után a jubilálok elváltak egymástól — abban a gondolatban, hogy e szép nap emléke újabb kapocs a barátságban és a kollégium iránti hálában. Úgy legyen! f)r. Pap István ünnepi beszéde: Igen tisztelt vendégeink! Kedves tanulótársaim! Megkondul az Alma Mater harangja. A nagyterem ajtója megnyílik Kitódul rajta a diákság. Arczukon pirosság: a munka melege, a megelégedettség bíbora, az egészség színe ; — szemükben tűz: az életkedv tüze, az önbizalomnak heve, a reménynek csillogása. Határvonalon állanak: az iskola s az élet határvonalán. Ajkukon a búcsúszó: Isten hozzátok, szürke vén falak! Isten veletek gyermek-örömök, ifjúi gondtalanság néma tanúi! Előttük az élet: a komoly gondok, a megpróbáltatások, a küzdelmek tere-------de melynek ködburkolatán kérész-
