Református Kollégium, Marosvásárhely, 1903
— 4Ö — És ha valahol, ahkor itt a Székelyföldön lehetne jelentősebb eredményt elérni a magyar művészeti oktatással, a hol majd minden használati és dísztárgy tanúskodik a székely- ség művészetre termettségéről, művészi hivatottságáról; ha csak ezen a jelenlegi művészi színvonalon sikerül is megtartani a népies művészetet, — az is nyereség; mert az élet harczai és sikertelenségei között ez a sokra hivatott nép is elveszíti a művészetek iránti hajlandóságát, kedvét, s a későbbi unoka már egyszerűen, faragatlanul állítja be a kidőlt faragásos kapubálvány helyébe az uj kapu félfát, aztán majd csakugyan előáll az a helyzet, a mit ma még némi túlzással, de mégis találóan jegyez meg egy székely földjáró: hogy a székely kapu nyomait maholnap nem a távol keleten kell kutatnunk, hanem itthon : múzeumainkban ! Hasson tehát az iskola oda, hogy ébren tartassék ez a ritka hajlandóság — sőt fejlessze ezt tanítványai rajzai révén a rajztanár; a rajzi munkákat hadd bámulja otthon a család minden tagja, hogy ezáltal uj életre költse, nagyobb alkotásokra ösztönözze a szunnyadozó tehetségeket; beszéljék el otthon az iskolából hazakerültek, hogy hallották emlegetni nemzeti díszítő és képző művészetünket, látták nagy alko- lásait ezeknek — hogy a fiú közvetlen környezetében is terjedjen a jóizlés. Ezzel a pár szóval a magyar művészeti oktatás ügye nincs még végleg elintézve — mert hiszen természetszerű, hogy a kitűzött cél eléréséhez a szép iránti érdeklődés felkeltéséhez nem egy pár órai elme futtattás, hanem az egész középiskolai tanítás folyamán áthúzódó folytonos és tervszerű nevelés volna szükséges — és az, hogy minden tanár szolgálja a szépművészeti oktatás céljait, sőt az egyes tankönyvek, tantermek mind segítségére lehetnek a müizlés fejlesztésének, mert maga a rajztanár nem tehet mindent egyedül a már előbb ismertetett feladatai miatt; de azért ennek a művészeti oktatásnak nem szabad a világért sem
