Református Kollégium, Marosvásárhely, 1903
■■ —' 45 — az V—VI. osztályban bennfoglaltatnék az építészet <*s a diszitő művészetek. A festészet, szobrászat tárgyalása a VII— VIII. osztály anyaga lenne, a hol aztán bemutatnánk minden nagy külföldi művet — a melyekről csak megfelelő másolatokkal bírunk — mintegy fogalom alkotás végett, de egészben véve — a XIX. század magyar művészetére fektetendő az oktatás fő súlya, hogy egy vége legyen annak a képtelen helyzetnek, hogy Zeuxisről, Praxitelesről azt is tudnunk kellett, hogy miféle iskolához tartoztak, — de egy-egy hazai és nemzeti vonatkozású nagy művészi alkotás szerzője nevét nem tudni egészen megszokott dolog volt; Apelles históriáját mindenki hallotta emlegetni például — ellenben egy Izsó, Székely, Lotz nevéről sohasem esett szó; ha most fel nem karoljuk a saját nemzeti művészetünk megismertetésének eszméjét: tiz esztendő múlva is ott leszünk, a hol nem rég voltunk egy nagyszabású kulturhistóriai művel — „a magyar viseletek történetéivel, a melyet tanintézeteink pártolása hijján kénytelen volt a kiadó nélkülözhetetlennek jelenteni ki a — jelmez szabóknak. — Ugyanekkortájban azonban nyugodtan helyezték el külföldi cégek gymnasiumainkban a görög és római katonai és polgári viseleteket tárgyazó • képeket. Magyar diszitő stylusban tartott mintáink ma sincsenek még 1 — pedig milyen temérdek forma és tervezet van diszitő művészetünk hivatásos művelői birtokában. Elég csak nehánynak a nevét említenem — mint Benczúr Béla, Dékáni Árpád, Dörre Tivadar, Gróh István, Hollós Károly, Huszka József, Lechner Ödön, Nádler Róbert, Nemes Mihály, Vágó Pál, Várdai Szilárd — a kikről feltehető, hogy nemcsak érzelmi világokból fakadt munkásságok, hanem hosszas utánjárásokhoz, búvárkodásokhoz a tudományos kutatásnak is ugyancsak köze volt. 1 Ezideig még csak egyes mutatványok láttak napvilágot — vagy kiadatlanul hevernek némely helyen. (Várdai, Gróh, Handmann A., Réti Lajos, Watzke R. stb. gyűjteményei.)
