Református Kollégium, Marosvásárhely, 1903

- IV Ezzel ellenkezőleg önmagunk iránti kötelességeinknek elhanyagolása nemcsak egyéni boldogulhatásunknak tépi széjjel biztos alapját, hanem bénitólag hat emberbaráti kötelességeink teljesítésére is. Nem lehet az segítő társa másnak, a ki magán sem tud, vagy nem akar segíteni. Már pedig keresztyéni és emberi mivoltunkból következik, hogy úgy éljünk, úgy cselekedjünk, hogy életünkkel és tetteinkkel embertársainknak is javát munkáljuk. Kettős feladat kell, hogy mindég életczél gyanánt szemeink előtt lebegjen: biztosítsuk önmagunkat, de e mellett ne feledjük soha, hogy önmagunk iránti kötelességeink csak addig a határig mehetnek, mig mások életérdekeit és tisztességét nem sértik; csak akkor cselekszünk Istennek és embernek kedves dolgot, ha önmagunk iránti kötelességeinket úgy teljesítjük, hogy az által emberbaráti, a társadalom és a haza iránti kötelességeinket is lerójuk.

Kérdezhetnétek, kedves ifjú barátaim, hogy miért beszélek én most előttetek kötelességekről, mikor egy évi munkásság bevégzett tényével állunk szemközt és beszédem elején beszámolást Ígértem és nem útmutatásokat helyeztem kilátásba. Feltünhetik, hogy a társadalom és haza iránti kötelességekről szólok, holott ti a jelen állapotban nem vagytok még sem egyiknek, sem másiknak integráns tagjai ? Kedves barátaim! A kötelességek a fejlődő emberrel együtt szaporodnak; kiindulási pontjuk a szülők iránti hála és szeretet kell, hogy legyen, mely a vett jókért azon szorongó várakozásnak igyekszik megfelelni, melyet a szülei büszkeség édes reménye támasztott irántatok. Avagy van-e közöttetek egy is, ki ne látta volna a megelégedés és öröm érzetét, szülőinek arczárói lesügárzani, midőn azok jól végzett munkátok után forró szeretettel öleltek keblükre ?! Bizonyára tapasztaltátok azt is, hogy az irántatok táplált remények meghiúsulása lesújtó szomorú érzéssel töltötte el őket. És e különböző érzelmeknek mi az indító oka? Való-