Református Kollégium, Marosvásárhely, 1903

- V — .

jában nem más, mint a rátok váró kötelességek teljesítése, vagy nem teljesítése. Ti a fejlődő gyermekkorban még nem bírhattok határozott tudattal arról, hogy kötelességeiteket teljesítve magatok a mások érdekében egy messzebbre ható czélt szolgáltok; de ott kel! legyen kebletekben a szülők iránti hála és szeretet, mely ösztönszertileg kell hogy helyettesítse a kötelességeknek előttetek még bizonytalan fogalmát. E korban tehát inkább csak a mások, illetve szülőitek iránti kötelességek érzete verhet gyökeret lelketekben. De jön aztán a fejlettebb ifjúi kor, a tapasztalatokban gazdagabb szemlélődés, az ítélő tehetségnek határozottabb alakban való nyil- nulása, a mely már különbséget tud tenni az enyém és tied között: s ha a kötelességérzet kiinduló pontja helyes volt, megtudja Ítélni, hogy mi hasznos rá nézve és mi kellemes másnak. A ki tehát még ezen a fokon sem teljesiti kötelességeit, az bizonyára kettős irányban vétkezik. Magára süti a szülők iránti hálátlanság bélyegét, és elhanyagolja saját jobb jövőjének előkészítését. Nem vezet az ilyen embert semmi magasztosabb czél, nincsenek nemesebb ideái, él önző módra magának s hódol állati ösztöneinek.

íme! most talán megértitek, hogy miért beszélek én a kötelességekről, midőn beszámolásra vállalkoztam! Beszéltem azért, mert midőn munkásságtok eredményét feltárni akarom, kutatni kellett az okokat is, a melyek azt eredményezték. S ha most Röngten sugarakkal közületek soknak lelkületét lefényképezhetném, bizonyára nem egynek lelkiismeretén mutatkoznának sötét foltok.

Nem lehet czélom egyetemlegesen vádolni, mert hiszen a többség elismerésre méltó módon teljesítette kötelességeit; tanúbizonyságot tett emberi voltáról s feljogosít azon reményre, hogy kellő kitartással, mindinkább megszilárduló jellemmel megteremti maga számára a biztos jövőt, s a társadalomnak és hazának munkás, számottevő tagja leend.

De nem hallgathatom el egy jókora rész indolentiáját