Református Kollégium, Marosvásárhely, 1903
— 27 — lehessek a tudományok, nemzeti hagyományok szeretetében növekedett kálvinista tanártársaimnak, — de buzdítást találok tanítványaim szeretetében, ragaszkodásában; látom bennetek kedves ifjúság már is fakadó virágait a szebb jövendőnek, biztató zálogát a jövendő társadalmának, a melynek szín- magyarnak kell lenni, a mely más érdeket ne ismerjen, mint az édes haza boldogulásának érdekét, s a mely irányadó osztály álhatatosan tudjon lelkesedni, ragaszkodni egy ilyen magyar művelődési gócponthoz, mint e mi kollégiumunk, hogy lássa jelenkor, utókor egyaránt, hogy a magyar kultúra valóság, hogy csak a magyar vallás és magyar faj önzetlen hazaszeretete képes ilyen áldozatokra a szépért, jóért, nemesért. Különösen a mai nevezetes napon1 fontolandó meg, hogy mily szilárd Ítélő tehetsége kellett ahoz eleinknek, hogy tökéletesen szakítani tudjanak a múlttal és a jobbnak találtat befogadják, lelkesüljenek, áldozzanak a megujhodott hitért, a református vallás érdekében. Ma is ezen érzés lobog a magyar nemzeti közművelődés ezen oltárán e kollégiumban s ennek érdekében férfias meggyőződéssel mérjük össze elveinket azon uj eszmékkel, a melyek a mai társadalmat uj alapokra akarják fektetni, mert csak akkor miénk a jövendő is, ha nem mondunk le erőink használatáról — ha a nagy traditiókhoz híven az észnek, szívnek nemesítéséért küzdő ezen mi főiskolánk fejlődéséért, izmosodásáért az egész vonalon síkra lépünk; —ha a tanár küzdelme a nemzeti kultúra küzdelme, s ha a haza és egyház javát, boldogulását, nagyságát és jövendőjét egyaránt munkálja a paedagogus: akkor én is jóleső büszkeséggel vallhatom magamat a magyar nemzeti kultúra igénytelen munkásának, egyházam méltatlan szolgájának. A gymnasium újabb tantervi utasításának alapeszméje, hogy a rajzolás is a magyar nemzeti irány szolgálatába vonA reformatio 386-ik évfordulója.
