Református Kollégium, Marosvásárhely, 1903
ÉVZÁRÓ BESZÉD. Mélyen Tisztelt Közönség! Nemes Tanuló Ifjúság! Kedves Barátaim! Egybegyültünk ismét e szentelt falak közé, hogy egy évi munkálkodásunkról beszámoljunk, hogy itt a nyilvánosság előtt tanúbizonyságot tegyünk arról, miként sáfárkodtunk a ránk bízott talentumokkal. Egy év fekszik megint hátunk mögött, elenyésző csekélység ez az idő végtelenségéhez viszonyítva, de a halandó ember életében oly fontos tényező, hogy mondhatni elhatározó befolyással van az ember sorsának jobbra vagy balra fordulásában. Illő''tehát, hogy rövid visszatekintést vessünk a lefolyt tanévre, és egy pillanatig magunkba szállva megkérdezzük lelkiismeretünket, vájjon elvégeztük-e híven mindazt, a mi emberi kötelességünkből kifolyólag reánk bízatott? Az embernek kétféle kötelessége van: az egyik, melynek teljesítése saját boldogulását van hivatva munkálni; a másik embertársaink iránt való kötelességünk, mely keresztyéni mivoltunknak egyik sarkalatos követelménye. E kétféle kötelesség összhangzatos egyeztetése adja meg nekünk az igazi emberi jelleget. Az egyiknek egyoldalú gyakorlása önzővé, egoistává tesz ; kivetkőzted az egyént emberi mivoltából, kutforrásává válik minden viszálynak, irigységet, ellentéteket szül, s beleviszi rom- lasztó magvát a társadalom külömböző rétegeibe. Nincs az egoista előtt sem haza, sem vallás, mindent csak a saját önző, egyéni érdekeinek akar alárendelni, miközben azonban nem veszi észre, hogy ezáltal saját egyéni reputáczióját ássa alá. r