Református Kollégium, Marosvásárhely, 1902

Ezzel véget ért a Notitia első kötete, Pozsony város leirása; magának a megyének, még pedig a legnagyobb résznek u. n. különös tárgyalása, a következő, második kötetnek képezi feladatát. II. Második kötet. Megjelent 1736-ban Bécsben és mint az első kötet nyomatott Amsterdamban. Tulajdonképeni szövegét tizenegy számozatlan levél előzi meg. Az első levelen olvasható a szokásos általános, rövid czim, mely megszokta mindig előzni a teljes czimlapot. A két lap közti folion van a szerző második arczképe Mathias Belius aláírással. Itt szintén tilő helyzetben, egyik kezében könyvet, a másikban tollat tartva ábrázolta, „élet után“ az alájegyzett két művész Schmuzer And­reas és Josephus, kik közül az utóbbi a metsző volt. Az erkély hátte­rében könyvek, Béltől balra a pozsonyi vár láthatók* (L. a mellékletet). A czimlapok után a 3—5. levélen következik a szerző ájánlása a császárhoz, melyben többek közt Mária Terézia férjhezmenetelére is czélzást tesz és szerencsét kíván a frigyhez. A hetedik levéltől a kilen- czedikig tart az olvasóhoz intézett élőbeszéd : először köszönetét fejezi ki Lotharingiai Ferencz István helytartónak, hogy elősegítette a mű meg­jelenését s azután ismerteti a kötet tartalmát. Pozsonymegye hátralevő részéhez még három megyét csatolt. Elsősorban Turóczmegyét, melyet nem területe miatt tart fontosnak, mert ez nagyon kicsiny és azt is mint valami magas kerítés, úgy környezik a hegyek, hanem azért, mert ügyes nép és nagyszámú nemesség lakja. Leírásával is könnyen elké­szült, mert a megye készségesen megadta a kivánt felvilágosításokat. Turóczot, már fekvésénél is, természetszerűleg Zólyommegye kellett hogy kövesse. Utóbbinál nem hagyhatja megemlítés nélkül, hogy mivel itt élte le gyermekkorát, annyira ismeri a megye vidékeit, hogy ezegy- szer nem szorult rá a tudósítások koldulására, mi oly nehezére esik az embernek. Zólyommal határos Liptómegye, tehát ezt is bevette a kötetbe, nehogy az túlságosan vékony maradjon. Kéri az olvasót, hogy ne vegye rósz néven, ha valamit máskép irt le, mint áz valóban meg­történt, mert nagyon nehéz volt a sok ellenkező vélemény közt eliga­zodnia. A képeket és a térképeket Károly császár parancsára itt is Mikoviny készítette. Ezen előszó után nemes Newenstein Károly János római szent-birodalmi lovag és a császár udvari babérkoszorús költője 15 distichonban dicsőíti Bél érdemeit. * Némely kiadásban Bél ezen arczképe a 10. levél után következik. 60

Next

/
Thumbnails
Contents