Református Kollégium, Marosvásárhely, 1902

A tulajdonképeni szöveg csak most következik és pedig 290 lapon át még Pozsonyniegye folytatása és befejezése. Ez a fejezet, mely folytatása a megye különös része első szakaszának a külső-felső járás szabad királyi városairól szól. Tárgyalja Nagy-Szombat, Modor, Bazin és Szent-György városokat.

Nagy-Szombattal a 2—100 lapon foglalkozik. Először is eredetét fejtegeti; nevét — Tirnava — közönségesen a tövis szótól származtatják, mert szlávul Trn tövist jelent, de németül is Dorn-nak hívják a csipkebokrot és innen Dornau, lágyabb kiejtéssel Törnáu, vagy Tnrnan is annyit jelent, mint tövissel borított mező, tehát egyenlően lehet német és szláv eredetre következtetni. Másként van ez a magyar elnevezéssel; véleménye szerint „a magyarok, midőn az osztrákok, csehek, vagy morvák ellen hadakoztak, szerencsés háború után itt tábort ütöttek, ünnepségeket tartottak“: azért e helyet Nagy-Szombatnak nevezték cl. Felhozza ennek támogatásául, hogy más helyek, mint Mura-Szombat, Rima-Szombat, Szombathely stb. szintén igy kaphatták nevüket.

Nem tartja valószínűnek, hogy III. Béla, vagy Géza alapította volna a várost, de igazat ad Dubravius Jánosnak, ki Béla Konstánczia nevű leányának, Primislav király nejének tulajdonítja a város alapítását. Sokat szenvedett Nagy-Szombat a cseh háborúk alatt Ottokártól. Az utolsó Árpádok és Vcnczel alatt Chák Máté hatalmába került és csak Károly Róbert vette ki kezéből, ki 1327-ben János cseh királylyal itt kötött szövetséget. így folytatja tovább a város történetét, megemlítve minden nevezetes eseményt, mely itt történt.

Felháborodva említi, hogy 1494-ben a zsidók keresztény vérrel mocskolták be Nagy-Szombatot és idézve Bonfinit elbeszéli, hogy 12 zsidó férfi és 2 zsidóasszony vérét vevén egy ifjúnak, „azt egyrészt maguk megitták, másrészt másoknak tartották fenn.“ Majd igy szól: „Menjenek most a zsidók védői és tagadják, hogy keresztény vérre szomjaznak. Mi valóban aligha vádolnék őket a legutálatosabb bűnnel, ha a történetek és maga a tény nem azt bizonyítaná, hogy ők a kétlábú lények leggonoszabbjai.“ (21—22. 1.). Annyira beletüzeli magát a zsidók elleni kitöréseivel e tárgyba, hogy Bonfini segélyével azt is fejtegetni kezdi, hogy mi indítja őket ily tettekre. Fejtegeti a rabbik szabályait a keresztények ily leöléséről, sőt zsidóul is idézi azokat. Végül arra az eredményre jut, hogy a zsidó vallás nem követeli e gyilkosságokat, hanem csak a keresztények elleni gyűlölet okozza ezeket.

A város történetét tovább folytatva nagy részletességgel emlékezik meg a Bethlen és Rákóczi háborúinak evvel kapcsolatos eseményeiről, Heister győzelméről Rákóczi felett, az 1706-ki béketárgyalásokról,

ül