Református Kollégium, Marosvásárhely, 1899
13 beriség előtt tért nyitnak egy boldogabb állapot felé: ez a Protestantismus szellemének müve. * Korunknak megvannak a maga nagy hibái, megvannak setét oldalai. De hát lehet e állítanunk, hogy az a kor, a melyet a régi egyház hatalmának és virágzásának tetőpontján vezérlett, boldogabb volt, mint a miénk, a mely a protestáns szellemnek minden téren való befolyása által keletkezett? És van e okunk annak a rég eltűnt kornak eszközeit, irányitó, uralkodó eszméit, törekvéseit visszakivánnunk ? Nem szabad tagadni, hogy a Krisztus lelke nem működött ama régi egyházban. hiszen e lélek teremtette meg az irgalmasságnak, a kegyességnek, a lelki nagyságnak annyi tényeit nyilatkozását, a melyekkel a középkor vad jelenetei között találkozunk. Csak azt kell tekinteni mi volt akkor az ember? mi volt világnézlete ? Egy siralom völgyébe oda dobott áldozat, megfosztva akarattól és gondolkozástól. Vigasztalása isten helyett az egyház kebele, melynek fénye mellett nyomora szegénysége kétszeresen kiáltott fel. Nem a munka tere volt számára a föld, hanem egy végzetszerü rettegett hatalom nem értett működésének színhelye. Vezérlő eszméül elébe tartva a szolgaság, a megalázkodás, a megadás. Nem értette az életet, a halált, a természetet, csak sötét sejtelmek gyötörték kebelét. És ma a szolgaság helyett az emberi méltóság érzete, a setét sejtelmek helyett tudatosság, a kétségek helyett harmónia a szívben és észben, egyesség a kedély világ és a természet között, a tétlen resignatió helyett a munka és szorgalom becse. Ha vannak bűnei korunknak, ha vannak setét oldalai, ne ott keressük azokat, abban a szellemben, a mely ide vezette az emberiséget, hanem azokban a törekvésekben a melyek a magokat érvényesitni akaró eszmék gátjai gyanánt tolulnak fel. * A Protestantismus egy hatalmas eszme, a mely az emberiséget századokon át vezette. Vájjon sorsa csak lesz a mint
