Református Kollégium, Marosvásárhely, 1895

123 rom nap és az utazás kedvező lefolyását tekintve. Felindu­lásra jelentkezett 87 tanuló és 8 tanár s felügyelő. A tanulók közül időközben visszalépett vagy a jelentkezéssel elkésett 5, úgy, hogy összesen 90 drb jegyfüzetet rendeltünk meg (utó­lagos megrendelést nem vettek tekintetbe). A! 90 megrendelt jegyfüzetre küldöttek még ráadásul ingyen 3-at, ezekkel jött még két szegény tanuló és az iskolaszolga; ezenkívül egy tanuló, ki a jelentkezéssel elkésett, jött velünk egész költsé­gen. így összesen felmentünk 94-en, akkora szám, mekkorát nem sok intézet vitt fel. A költséget a tanulók legnagyobb részt maguk hordozták. Tett pedig ez 12 frtot. 9 frt volt az ára a szelvényjegynek, mely mellett szabad volt az utazás fel és le, volt három napon keresztül szállás és élelmezés, s háromszori belépés a kiállítás területére. Ezenkívül szemé­lyenként 3 frt kellett közös költségekre: élelmezés a vissza­utazásnál, távirat és postadij, kocsibér, hordárnak, viteldij a földalatti villamoson és a propelleren, jegyekért a színházba, czirkusba s más a kiállítás területén kívül levő látványossá­gokhoz, különböző borravalók s más apróbb költségek. A felügyelők költségeit a kollégium fedezte, ezenkívül adott 7 szegényebb tanulónak 5 5 forint segélyt. Elindultunk innen július 1-én, déli 12 óra 25 perczkor és megérkeztünk Buda­pestre 2-án reggel 7 órakor; visszaindultunk Budapestről jul. 5-én reggel 8 óra 30 perczkor; hazaérkeztünk következő éjjel 1 óra 19 perczkor. Kiváló hálával tartozunk a ko­lozsvári és budapesti állami vasutigazgatóságoknak azon szives figyelemért, hogy kérésünkre úgy fel utazásunkhoz, mint leutazásunkhoz közvetlen kapcsolású külön kocsikat ren­deltek, s igy lehetővé tették azon veszélyek elkerülését, me­lyek ily tömeges utazások alkalmával a gyors átszállásoknál igen könnyen előfordulhatnak, még a leggondosabb ügyelet mellett is. A Budapesten töltött három nap feledhetetlen lesz tanulóink emlékezetében. Czélszerü beosztás mellett nemcsak a kiállításról szerezhettek maguknak elég részletes képet, ha­nem a főváros nevezetességei közül is sokat megismertek. í)'

Next

/
Thumbnails
Contents