Református Kollégium, Marosvásárhely, 1895
124 Ez csak úgy volt lehetséges, hogy a vele járó physikai megerőltetésnek készséggel vetették magukat alá, a fáradalmakat játszva viselték el, s fegyelem tartásukkal, engedelmességükkel a nagy felelősséggel járó vezetést és felügyeletet megköny- nyitve, lehetővé tették, hogy a rövidre szabott idő minden része értékesítve legyen. Tanulóink az egész idő alatt tanúsított magatartásával kollégiumunknak tiszteletet szereztek, a vezetőknek pedig örömükre, büszkeségükre voltak. Nem mulaszthatjuk el szives köszönetét mondani egyfelől nagyságos Deési Zoltán képviselő urnák azon áldozatkészségéért, hogy a visszaindulás napján a reggeli étkezés költségét hordozta, másfelől városunk szülöttjének Metz Albert, operai zenész urnák azon kiváló szivességeért, melylyel egész ottlétünk alatt körülvett, midőn fáradságot nem kiméivé, idejét áldozva tanácsolt, utasított, vezetett s egyes látni valókhoz való olcsóbb bejuthatásunkat több esetben is elősegítette. Végül álljon itt azok névsora, kik ezen tömeges felrándulásban részt vettek : Horváth József, igazató, Gyulai D. Kálmán és Csíki Lajos, r. tanárok, Chevassus Ferencz, tornata- nitó, Veres Gábor, Nagy Dénes és Simő Gábor, felügyelők, Beregszászi György, theologus, Ziegler Albert, Gergelyfi Sándor, Szász Ferencz, Ferencz M. Zsigmond, Gáspár Andor, Richzeit Albert, Felszegi Gábor, Kakasi Gyula, Deák Dezső, Körössy György, Kelemen Lajos, Eresei József, VIII. osztályos tanulók, Patrubány István, Frits Árpád, Simon Albert, Vályi Károly, Simon Jenő, Magyari Árpád, Halász Jenő, Heil- per Lajos, Keszegh István, Székely Endre, VII. o. t., Simon Gábor, Marosi Endre, Csiszér Albert, Richzeit Vilmos, Muzs- nai Károly, Kakasi Márton, Horváth Kálmán, Szathmári Jenő, Körössy Albert, Hamar Gyula, VI. o. t., Csorba Sándor, Farkas Jenő, Mara János, Marosi Béla, Vass Tamás, Szathmári Kálmán, Gruzda Ferencz, Muzsnai József, Farkas József, Zilahi S. Andor, Szíjgyártó György, Dali Zoltán, V. o. t., Urr László, Páll Gyula, Tolvaly Márton, Kelemen László, Deési Géza, Kelemen Sándor, Nemes Mihály, Barátosi Jenő, Balogh