Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja
240 felhagyott szándékával. Ugyanezen 1798-ik évben szenteltette fel magát a Kézdivásárhelyit júliusban tartott synoduson. Házassága is ezen évre esik. 1801-ben a kollégium ügyei úgy kívánván — saját följegyzése szerint — a philologia tanszékére tétetett át a zsidó-, görög- és latin nyelv s ezek régiségei tanítására, valamint az egyetemes és magyar történelem előadására. Ezen tisztét folytatta nagy buzgalommal, lelkiismeretes pontossággal 1836-ig.1) Emellett azonban a papi teendők folytatásával sem hagyott fel teljesleg. A jelesebb embereknek világi és egyházi, papi és professori kimagasló férfiaknak s a közép és főrangú nemesek tagjainak két-három s néha még több predikaczióval való temetése gyakorlatban volt. És ilyen esetek alkalmával a professorok is, kik rendesen fölszentelt papok voltak, fölszólittattak predikaczio vagy oratio tartására. Ily megtiszteltetésben nem egyszer részesült Antal is. A papi hivatal folytatására ünnepélyesen kibocsátandó ifjú lelkészeknek a fölszentelés előtt még egy nyilvános vizsgát kellett kiáltani az egyházkerületi közgyűlésen, a synoduson, a papi tudományokból és ezen papi, synodusi vizsgálatok megejtésére censornak a püspök rendesen a kollégiumok theol. tanárait nevezte ki. E kitüntetés is többször érte Antalt. Synodusi beszéd tartására is gyakran szólította föl a püspök. Ezeknél fogva elég alkalma nyílt az erdélyi ref. egyháznak Antal tudományos képzettsége, szakértelme s gyakorlati ügyessége megismerésére, hogy a közfőjegyzői hivatal betöltésére 1830. jun. 19. s következő napjain a Déván tartott synoduson a jelöltek közé habozás nélkül fölvegye. A jegyzői tollat, a nagy Hegedűs Sámuellel, a hires egyházi szónokkal szemben, Antal nyerte el s julius 9-én Nagyenyeden az esküt a püspök kezébe letette. Már csak idő kérdése volt, hogy a successióval választott jegyző a püspöki székbe lépjen. Ez is bekövetkezett hamar, 1836-ban Bo- dola János halálával. Elődjét eltemette január 25-én Nagyenyeden és őtet, ki rozzant kunyhóban látott napvilágot, ismeretlen szüléktől származott, a főkontistorium május 27-én Kolozsvárit ünnepélyesen beigtatta a reformátusok legfőbb egyházi hivatalába. A megerősítő fejedelmi okmány felolvasása után a fejedelem iránti hűségre letette az esküt, ámbár abban az Approbata2) azon határozott kifejezése ellenére, hogy „a kik a püspökségre választatnak, az ő közönséges egyházi gyülekezeteknek tetszésekből és végzésekből, azok a fejedelmektől confirmáltassanak,“ ezen törvényt ignoraló ily önkényes passus fordult elő: „non quia sequitur, sed quia persona ejus nobis *) 1806—1836-ig 5 volt a „librorum Censor“ az int. nyomdájánál. 2) Approbata Constitutio Pars I. Titulus 1. Articulus IX.
