Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja

grata et accepta est.“ A főkonsistorium ezt egyszerűen tudomásul vette s napirendre tért; Antal pedig N.-Baczonban az ugyanazon évben tartott synodus színe előtt is letette az esküt, hogy az egyház jóllétét, boldogságát híven, buzgón és lelkiismeretesen fogja munkálni s annak jogait, törvényeit pontosan megtartani. Ezzel 35 évig tartott tanári működése véget ért.

És ezen hosszú időt intézetünknél nem töltötte csupán a hivatalos kötelességek egyszerű teljesítésével, a leczkeórák kitartásával: nevelő is volt. A jó igyekezetü, szép magaviseletü, szorgalmas és törekvő ifjakat pártolta, segítette, tanácsolta, azoknak atyjok, testvérük, barátjok volt; intette, dorgálta, megfeddette a kötelességmulasztókat. Az igazgatói, tanvezetői tiszteket többször viselte dicséretesen és az elöljáróságnak mindig teljes megelégedésére. — A tanügy lendítésére s a mivelődés messze és széles körben kiható előmozdítására lankadatlan munkássággal törekedett; a halhatatlan emlékű Gecse Dániel emberszereteti (philantropicum institutum) intézete lótesitésében nem kis része volt. Az egy korú, egy gondolkozást: „par nobile fratrum“ együtt dolgozta ki a kollégium Vásárhelyen első 100 éves fönnállásának emlékére a vártemplomban tartott ünnepélyen a Gecse fejében fogamszott emberboldogitó nagy eszme megvalósításának tervét. Tanárságának ez monumentális müve. — Nagyravágyás nélkül lett nagygyá s minél magasabbra emelte a gondviselés, annál kegyesebben tekintett vissza egyszeri! eredetére. Alázatos, szelíd, emberbecsülő természetét nem változtatta meg som a püspöki méltóság, sem az érdem elismeréséül a fejedelemtől 1838- ban nyert nemesi rang, sem az 1845-ben kapott megtisztelő kir_ tanácsosi czim. A vallásból merített azon örök igazság, hogy Isten előtt nincs szemólyválogatás, oly mély gyökeret vert Antal szivébe, hogy igénytelen atyját s testvéreit fényes és nagy úri vendégei között is tanári és püspöki asztalához ültette mindig — atyját épen első helyre. Az ő példája megczáfolta a „honores mutant mores“ latin közmondást. Mig a világ fiainál, a tapasztalat bizonyítása szerint, a porból fölvergődött uj emberek, a szerencse kegyenczei a legtöbb esetben nem akarják megismerni s mintegy röstellik szegőnysorsu rokonaikat: Antal épen dicsőségének tartotta azt. Ő maga szerezte meg magának az igazi nemességet.1) A természettől nyert helyes gondolkozás ős társadalmi állásánál fogva minden rangú, sorsú és állapotú emberekkel való gyakori érintkezés mellett a klassikus Írók folytonos olvasása, tanulmányozása eredményezte Antalnál a klassikus műveltséget oly mértékben, hogy ba a természet rendje és törvénye

‘) Nobilitas sola est et unica virtus. Juvenalis Sat. VIII. k. 20.,v.