Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja
248 az Isten tavaszszal leviszen, megadom. Azonban szives indulattal maradván a Tiszt. Kedves jó Uramnak kész jóakaró szolgája. Or. Teleki Samuel.“ Gr. Teleki bizalma Antalhoz változatlanul megmaradott mindvégig. Vásárhelyi remek könyvtára fölállítása és rendezésénél is Antal segélyét vette igénybe; a Bécsből leküldött könyveket Antal vette számba, ő gondoskodott, illetőleg ajánlott az alapitónak könyvtárőrt is. Gr. Teleki Sámuelnek igen jeles, tudományos fiával Domokos gróf urfival is épen olyan jó viszonyban volt, mint az atyjával. — Mindkettő tagja volt a Magyar nyelv mivelő társaságnak, s hetenként legalább egyszer, egyik vagy másik tagnál összegyűltek s a társaság ügyeiről, tudományos dolgokról való beszélgetéssel töltötték az időt. A társaság tagja volt Dósa Gergely is. Domokos gróf urfi is, mint atyja, gyönyörű levelet irt Antalnak 1798. január 21-én s Antal házasságát Antal Máriával helyesli. „Azt pedig különösen örvendem — írja egyebek között — hogy Tiszteletes uram Sáromberkét oly rövid időn is annyira megszerette, hogy el nem tud válni tőle a nélkül, hogy valamit onnan örökös Emlékezetül magával el ne vigyen: értem a jó Péterfi Máriát, kivel itt tett szövetségét Tiszteletes Uramnak igaz szívből szerencséltetem és kívánom, hogy tökéletes contentummal legyenek mind a két részről. Ha Máriának maga érdemét és szép tulajdonságait nem tekinteném is: az ő személye engemet amaz elvesztett nagy kincsemre (érti édesanyját) mindenkor oly elevenen fog emlékeztetni, hogy csak az innen származó érzékenységem is az ő iránta való mindenkori szivességemre indítanának. A midőn pedig ezen nagy indító okon kívül egyébként is különös jó indulattal voltam szép erkölcseiért iránta: annyival kevesebbé kételkedhetek mind ő, mind Tiszteletes uram hozzája viseltetendő állandó szívességemről.“ Sáromberki működéséről azt jegyzi Antal idézett levelében: „Kevés napokat tölthettem Sáromberkén, kevés hasznot tehettem. Az oskolára nézve mindenkor szemem előtt tartottam a nsád inten- tumát. Predikálottam is a jó nevelésről, feljárnak a gyermekek, lassan-lassan gyarapodnak. A czigány gyermekekkel nem hiszem semmire lehessen menni. Haza hozván az Isten nságodat, bátorkodom némelyekről megmondani a magam vélekedésemet. “*) Maros vásár helyi káplánsága ezen első évének első felében a böjt elején pectoralis catharusa megijesztette volt, hogy melle el nem győzi a templomot s akkor el is határozta volt, hogy az üresedésben volt makfalvi ekklézsiába megy papnak; de elmúlván catharusa D Antalnak idézett impurum levele és levéltöredékei, úgy a can- cellár és fija a korán elhalt Domokos levele véletlen kerültek kezemhez. K.