Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja
246 ö a tanulásban könnyen elő mehet S még idővel egykor derék ember lehet. Szép dolog tanulni Isten szent beszédét, Olvasni s érteni örök bölcseségét. Reteknek az Isten adott tehetséget, Kiállhatják könnyen ott is a költséget. Ezek a beszédek bírtak oly sikerrel, Hogy ezelőtt épen 75 évekkel Jó szüleim ide magukkal hozának S a múzsák sergébe be is adatának1) sat.“ A végső 10 sorban hálálkodik Istennek vele éreztetett jótéteményeiért. 1775-ben belépett tehát a kollégiumba s itt Kovásznai tanár magához vette s anyagilag, szellemileg istápolta az eszes, ügyes, életrevaló falusi gyermeket. Itt nyílt kedvező alkalma a görög és latin classicus irók művei megismerésére és megkedvelésére oly mértékben, hogy azokat szabad perczeiben mindig olvasta s legutolsó éveiben unokáival olvastatta s igy gyöuyőrködött azokban.2! Es Antal ezen önérdek nélkül történt gyámolitásért mindig hálás indulatu volt Me- caenása iránt, nemcsak annak életében, hanem még halála után is, mikor már Kovásznai régen sírjában pihent: emlékkövet állíttatott saját költségén a nagy literatornak félszázadnál tovább jeltelen állott sírjához. Tíz óv alatt elvégezte az alsóbb osztályok tantárgyait s 1785-ben deák lett a sárospataki-féle anyakönyv tanúsítása szerint, melynek 869-ik lapján „Ego Joannes Antal subscribo legibus illustr. Coll. reform. Mvásárhelyensis. Anno 1785. die 30-a junii“ jegyezte be nevét és igy aláírásával és a subscriptionalis vizsga végével egészen mostanig (1884.) fennállott százados szokás szentesítette törvénynél fogva a tanároknak nyújtott kózadással kötelezte magát az intézet törvényeinek megtartására. Tizenhaton subscribáltak és Antal mint első. Osztályának fénye, dísze volt s hamar részesült a jeles tanulók segélyezésére a nagylelkű patronusok által tett alapitváuyok élvezésében. Előbb idősb gróf Bethlen Sámuel, később a széki gr. Teleki Sámuel erdélyi udvari cancel lár alumnusa volt. Miután a deáki v. felsőbb tudományokat is végezte, praesesuek tétetett rendre a görög nyelvben, philosophiában és theologiában, megbizatott a költészeti osztály vezetésével, könvytárosnak alkalmaztatott, juratus volt J) Eredetije unokájánál Molnár Zsigmond ügyvédnél. 2) Cic. Arch. 7. Studia senectutem oblectant.