Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja
239 Ezekközül 5: Imre, Elek,1) Lajos,2) István3) és Rákhel4) jutottak emberkorra. Dósa Gergely és fija Elek s unokája Miklós mesteri kezeik alatt 70 évnél tovább virágzott a jog ezen intézetnél. 1849—1861-ig a közbejött rázkódások miatt szünetelt ugyan ajog- tanitás, de 1860. újra folyamatba indult; 1866-ban jogakadémiává nőtte ki magát. 1870-ben a kolozsvári egyetem fölállításával fölöslegessé vált intézetünknél a jogakadémia fenntartása. Vásárhely székhelye lévén Erdélyben az igazságszolgáltatás második fórumának, a Medgyesről 1754-ben Vásárhelyre áttett királyi táblának, nemcsak a kollégium rendes tagjai hallgatták a jogot: a királyi tábla Írnokai, a kancellisták is tömegesen tódultak a jogtanár előadásaira s igen számosán még magán órákat is vettek a jogtanártól. És a Dósák megállották emberül helyöket. Dósa Gergely ugyan nem hagyott Írott emléket maga után, de a fija által 1861-ben kiadott, pályadíjjal jutalmazott három kötet „Erdélyhoni jogtudomány*5) anyagjának összekeresésében, hordásában , fölujitásában nem lehet, nem szabad az úttörő atyától is az érdemet megtagadni. A mit az atya megkezdett, gyermekei, unokái folytatták s folytatják ma is különböző irányban a közjó előmozdítására, az igazság, tudomány, ismeret és miveltsóg terjesztését. Ezekben és ezek által, mint család-törzsnek ma is fényesen ragyog neve s a tőle eredett pharusi sugarak egyházi és világi téren megyék, törvényszékek, iskolák, egyetemek termeiben világitnak hazánk, nemzetünk, egyházunk jóléte, boldogsága fölvirágzására. Meghalt 1826-ban február 11-ón életének 65-ik évében, az anyakönyvi feljegyzés szerint fekete szárazságban. Nője 1841. decz. 13-án 64 éves korában követte férjét a sírba. 16 évig viselte a gyászfátyolt s élete haldokló mécsét szerető gyermekeiben volt anyai öröme táplálta, kiknek legfőbb boldogságuk volt az anyát boldogítani s legnagyobb fáldalmuk halálakor azt tovább nem tehetni. A drága szülők hamvai nyugvó helyén emlékkövet állítottak a hálás gyermekek. *_) Elek jogtanár, gondnok, képviselő és fija Miklós tanár, gondnok, kir. táblai biró. 2) Lajosnak fiai: Elek Marostordamegye főjegyzője s a marosmegyei ref. egybázkörnek és kollégiumunknak buzgó gondnoka; Gábor törvényszéki biró; László mérnök. s) István gyermekei; István tanár; Kálmán hivatalnok. 4) Rákhel, Vályi Károlyné gyermekei: Vályi Gábor és Gyula a kolozsvári egyetem kitűnő tanárai, az a jogban, ez a mathesisben. 5) Az alkotmányos Erdélyben az 1000-dik év óta törvényszerűen Jiölt s 1849-ig érvényességgel birt törvények és szokások szerint. 16