Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja

240 17- Borosnyai Lukács János 1797. jul. 3.—1844. Ettől fogva nyuga­lomban 1848, október 15. A német- és franczia nyelvtanítására az 1792-ben ápril 26-án el­hunyt Hauchard Izsák helye betöltésére s ezzel egybekötve egy eddig itt uj tantárgynak a természetrajznak előadására is az intézet egyik jeles növendékét B. L J. az elöljáróság előre kiszemelve egyetemre küldi a főconsistorium beleegyezésével 1792-ben. Borosnyai Lukács János unokája volt nagyborosnyai Borosnyai Lukáes János erdélyi első diplomatikus ref. püspöknek, ezen család alapitójának, mely Marosvásárhely városának 3 főbírót adott II. Já­nos, I. László és II. Pál honvédszázados és képviselőben; három pa­pot a vásárhelyi egyháznak I. Jánosban, a család-törzsében és két fija: 1. Simon és I. Györgyben. Atyja I. Simon, a marosvásár helyi egyháznak 1767—1802-ig első nagypapja, anyja svájczi nő volt. Tanulását ezen intézetben kezdette és folytatta. 1786. Julius 1-én deák lett, subscribált. A deáki, illetőleg a felsőbb tudományok bevégzése után 1791-ben a poétika osztály vezetésével bízatott meg, s 1791. jul. 1-től 1792. jul. 1-ig praeses, előkészítő volt a philoso- phiában. Ekkor egyetemre ment. Hauchard halála után 5 évig, míg Borosnyai tanszékét elfoglalta, igeiglenesen Benkő Mihályra bízta az elöljáróság a német és franczia nyelvtanítását. A főkonsistorium helyben hagyta az elöljáróság ezen intézkedé­sét azon megjegyzés hozzáadásával, hogy szükségeseiében, ha t. i. az öreg Benkő tanítása nem lenne sikeres, egy szász deákot állítson be az elöljáróság a németnyelv tanítására.*) Mint református papi ivadék Svájczba, a nagy reformátor Calvin működési helyére Genfbe ment és Bernbe magát képezni, részint a fran- czianyelv könnyebb elsajátításáért, részint mert atyja s nagyatyja is ott tanultak s ugyan egy családnál szállásoltak s édes anyja is Iliig Margit berni származású volt. 3-4 évet tölthetett külföldön. Mielőtt az uj tanár hazaérkeznék, már előre gondoskodott az elöl­járóság az uj tantárgyra tartozó könyvek beszerzéséről is. E tekin­tetben 1795. decz. 2. intézkedett is : „Majd el jön már az idő, hogy tiszt. Borosnyai János haza jöjjön, ki magát arra készíti, hogy az idevaló nemes kollégiumban egyebek között naturális históriát is ta­nítson. Uj dolog lévén ennek tanítása közöttünk, erre a facultásra könyvek nem szereztettek, szükség pedig, hogy erről elmulhatat- lanul jó előre providealjunk. Végeztetett azért, hogy a német profes­sori fizetés, mely a néhai prof. Hauchard halála után a kassában benn maradott, egészen fordittassék a naturális históriát tanító pro­y Kolleg. Ívtár 369. ez.

Next

/
Thumbnails
Contents