Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja
210 közé s mint deák tanult kilencz évig héber-, hellen- és latin nyelvet s ezen népek régiségeit, közönséges és hazai történelmet, földrajzot; különösen pedig természet- és mennyiségtant, theologiát és philoso- phiát oly szép sikerrel, hogy e kis ország tudósainak és tudománykedvelőinek figyelmét már akkor magára vonta s Erdélyt hirével betöltötte, bár maga azt nem kereste. De hadd jellemezze, fesse hivebben a nagy bölcset, európai tudóst kortársa, hű barátja Benkő, a „Transilva- nia* írója: „Maga sem a hirt nem vadászá, mint a ki a kevélyeket szive szerint utálta; sem a testnek gyakorlását vagy öltözetnek ékesgetését és az egyéb ilyen semmiségeket nem üzó: hanem mintha tudományának másokénál több héánossága volna, olvasással való tanulásban és még bővebben az olvasott vagy előadott dolgokról való mély elmélkedésekben tölté szabados óráit, melyeket jó barátinak javallásokból, elmét élesítő mulatságos és tisztességes együttvaló beszélgetésekkel szeretett elegyíteni fájdalomra hajlandó fejének könnyebbitósóre. Az olvasott dolgoknak emlékezetben tartására oly tehetsége vala, hogy a mit csak egyszer megolvasott1) sok esztendeig — sőt haláláig is el nem felejtette; nem úgy pedig, hogy csak a dolgot tudta volna elmondani, hanem szintén azon szószerrel (stilus) avagy azoknak a megirt szóknak összekötött rendével. Ezt elein maga nem is annyira vette észre, mig jó barátja ki nem tanulta s nyilatkoztatta. E mellett volt az álmélkodást okozott ítélettel, melyet élesített az elméjén forgott dolgoknak nem csak a mások ítélete után való elfontolásával, hanem vetélkedő, vagy ellenkedő formába való vetésével és megmozgatásával. Ezekre nézve kívánták mindenek a jó igyekezető ifjak közül gyakorta látni s hallani.2) Mikor a tiszteletes professorok némely tudományokban magoknak oly segédeket (praeseseknek nevezték) szoktak tenni, kik az önön szobájukban azokat tanítsák, ötét is tanítóvá tették, oly seregesleg jártak hozzája, hogy házában mind le nem telepíthette. Nem különben midőn a togás deáki állapothoz közelitő klassisban Logikusok tanítója volna, nem tartották kisebbségeknek a Togások közül is sokan azon helyre visszatéregetni némely tanításaira. Nem elég egy iró tollacska, mindennek csak futólag való megjegyzésére is — egyébre tehát.“ *) Ifjú deák korában legatioba ment másodmagával. Társa vékony tehetségű lévén egy predicationál többet nem tudott. Ezt észrevevénP. J. elhivta társát sétálni, elkérte predicatioját, elolvasta s másnap elmondotta a templomban, társának nagy bámulatára Másnap midőn társa következett prédikálni, s nem volt mit elmondjon — Pogarasi kisegítette. 2) Tanulótársai mintának tartották s minthogy tanulásban nem versenyezhettek vele, külsőségben igyekeztek követni Pogarasit, ki any- nyira nem ügyelt külső viselkedésére, köntösére, hogy azt néha fonákul is vette s gombolatlan viselte, s igy az ő követői is — egyébben őt el pem érhetvén — mind pongyolán kezdettek járni.
