Református Kollégium, Marosvásárhely, 1888

Ima.

Mondta MOLNÁR ALBERT ev. ref. lelkész az évzáró ünnepélyen 1889. évi

június hó 28-ikán.

Isten! ki termő erőt adsz a földnek, gyümölcsöt a fának és sikert, áldást a hű munkára, — Atyánk! ki előhívod az embert és leikébe oltod az igazság szomját, a jónak szeretetét, a tiszta lelkesedést, az eszményt, a munkálkodás szent hevét, a kötelesség lelki gyönyörét. Isten! Atyánk! im, az időnek e határvonalához jutva, megállunk egy pillanatra itt, sátort emelünk nagy nevednek a Téged imádva, áldva borulunk le orczád előtt.

Eltelt ismét egy iskolai év. Minő év! Szólunk a zsoltáriró- val: „Megékesited Uram, az esztendőt!“ lm, itt ez intézet a magaslaton mint a szikla, melynek bensejéből éltető forrás buzog elő. Elhozák e helyre gyermekeiket a szülők és szálának, mint a bibliában: „A mi fiaink tegyenek olyanok, mint a növekedő plánták.“ S ez ifjú plántákra egy éven át ismét áradt itt a verőfény, hullott itt az üdítő harmat Es e tanuló-ifjúság élte nem csupáu virág, de kalász is. Azért búcsúnk ez évtől: aratási ének! S most itt vagyunk portól borítva, de győzedelmesen s mint hajdan a szent irás hárfáján a zsoltár, kél szivünkben hálaadó ének: „Ifjak, vének, gyermekek dicsérjétek az Urnák nevét!6

Elmúlt az év. Elmult-e végkép? Oh, soha! . . . Istennek világában minden örök. Örök a porszem is, örök a viz-csöpp is, örök a röppenő sugár is, örök a hervadó virág is. A hervadt ősznek egyetlen magjában ott vannak a verőfényes tavaszok, melyek már voltak és ott van beláthatatlan hosszú sora az ifjú, uj tavaszoknak, melyek még eljövendők. Es örök az erkölcsi világrend. Es e világban a gondolat, a tett, az eszmény. A mi örökszép örökjó, örökigaz . . . Oh, bizony elmulhatatlan ez év is, melynek bár végére jutánk. Itt a reggel igy ébresztett: „Munkálkodjatok, mig nappal vagyon“; a munka: a siker, az áldás, az élet. Itt az alkony igy tanított: csak az a nyugalom édes, mely munka után való s mely uj munkára ad erőt. Itt minden napon, mint az irás mondja: „

Bölcseknek nyelvek beszélt jó tudományt“. Itt az ifjú lelkek uj gondolatokkal, érzelmekkel gazdagodtak, itt a sziveket szent hevülések nemesitik. Itt az értelem világosabb, a szív mélyebb, a jellem nemesebb lett; itt az ifjú