Református Kollégium, Marosvásárhely, 1887

55 a következő történelmi pályakérdésre: „Szent István uralkodásá­nak befolyása a keresztyén vallás és ezzel kapcsolatosan a nyu­gati civilisatio terjesztésére. Kik tettek e téren utánna legtöbbet a reformatio koráig ?“ Beérkezett két pályamű, [X. és XII. szám alatt. A IX. számú „L’ eglis avait remue d’ ailleurs“ stb. jel­igével. Pályázó tárgyát sok oldalról fogva fel s rendszerbe öntve jól feldolgozta, a feladatot eléggé megfejtette, bár némely szakasz­ban több oly esemény részletes előadására terjeszkedett ki, melyek nem tartoztak szorosan a feladat megfejtéséhez s igy a munka nagyon terjedelmessé vált, de ez nem szolgál a mü hátrányára, mely általában sok utánjárásra, szorgalomra, gondolkozásra s ki­tartó munkásságra mutat. A dij kiadatik. Szerzője Márton Jenő VIII. o. A XIII. számú „Labora“ jeligéjű az eseményeknek egy­szer uralkodók, máskor századok szerinti elősorolásával s a több­szöri csoportosítással sok helyt felesleges ismétlésekbe esik. Irálya néhol dagályos. Egyébiránt a feladatot sok oldalulag tanulmá­nyozta s tárgyát eléggé kifejtette. Müve sok utánjárást, olvasást és munkásságot tanúsít, ezért a latin pályakérdésre kitűzött ösz- szegből 10 írtban részesittetik. Szerzője Sárkány Miklós VIII. o. 2. A tanári kar rendelkezése alatti alapból 15 frt volt ki­tűzve a következő pályakérdésre: „Melyek a gyümölcsök és mag­vak elterjedését eszközlő berendezések a növényvilágban. “ E most másodszor kitűzött pályakérdésre beadatott 3 dolgozat: II., III. és XIV. számok alatt. A III. számú „Praemium agricultoris fecunditas opima est“ jeligével ellátott pályamű szerzője helyte­lenül fogva fel a kérdést, az abban világosan megjelölt biológiai tünemények leírása helyett a „polgárok“ buzdítására irt gyakor­lati pomologiai vezérfonalat ad, a régi népies pomologiai kézi könyveknek a növényélettan kérdéseiben való teljes tájékozatlan­ságával s általán pongyola, sok helyt nagyon is hanyag nyelve­zettel. Mellőztetik. A XIV. számú „Nyertem, mert tanultam“ jeligéjű pálya­dolgozat nem a feladott kérdésre felel, hanem ahelyett a rovarok és virágok kölcsönös viszonyát tárgyalja; egyfelől tüzetesebben a virágoknak a rovarlátogatás elfogadására, másfelől aránytalanul rövidebben a rovaroknak a virágok beporzására szolgáló beren­dezéseit, különben jó forrás után s annak talán igen is szolgai felhasználásával fejtegetve Mellőztetik Helyesen fogta fel a ki­tűzött kérdést a II. számú, „Omne túlit punctum, qui miscuit utile dulci“ jeligével ellátott dolgozat. Ez a kérdést terjedelmében fel­öleli, habár nagyon is dogmatikus rövidséggel tárgyalja, egy kitűnő német tankönyv nyomán, melyet a szerző nemcsak tárgyának be­

Next

/
Thumbnails
Contents