Református Kollégium, Marosvásárhely, 1886
4 gondolkoztam.“ — E nyilatkozat első felét magamról nyegleség nélkül nem mondhatom el; de a másodikat teljes joggal. Sokat gondolkoztam . . . azóta t. i., mióta a mélyen tisztelt elöljáróság parancsa következtében, akarva, nem akarva, az igazgatóság súlyos terhe s ezzel együtt az év megnyitás most már nyolczadikszor nehezül erőtelen vállaimra. És pedig arról gondolkoztam, hogy ismeretem köréből micsoda tárgyat szemeljek ki, mely a mélyen tisztelt hallgatók előtt ne legyen legalább nagyon 'unalmas s nektek ns ifj. legalább kevés tanúságot nyújtson. Végre a kegyelet és hála érzelmei által ösztönöztetve, valamint a Budapesten épen most nyitva álló történelmi kiállítás e jelmondata által „emlékezzünk régiekről“ buzdittatva, tárgyamat illetőleg megállapodásra jutottam egy divatból ki ment, ütött-kopott külsejű, de daczára az idők viharos járásának tar feje fölött, még mindig tisztességes arczu öreg ur személyében, kit első sorban a mélyen tisztelt hallgatók szebbik felének kegyes pártfogásába ajánlok. Ne méltóztassanak megijedni, nem én rólam lesz szó ! Az öreg ur rövidre fogott élettörténete ez: hajdan bőségben úszva, sok szép gyereket nevelt föl s bocsátott szárnyra. Most már magára hagyatva olyan, hogy a bibliával szóljak, mint „aratás után a tarló s szüret után a megszedett szőlő.“ Mert hát rajta is betölt az az emberi sors, hogy miután gyerekei nagyra nőttek védő szárnyai melegében, oda hagyták, mint a kaparni képes csirkék anyjukat. S miután vagyona java részét szótosztá közöttük, még ismerni sem akarják, mint Lear királyt édes leánya a gonosz Gonerilla. — Bőt a bűntudatból is menekülni óhajtva, szeretnék minél előbb fejfáján látni, hogy „itt nyugszik.* Ez a vagyonából édes övéi által kifosztott, elhagyott; ez a hitelvesztett, sokat rágalmazott és végképpen lenézett öreg ur a . . . philosophia. A mint tudjuk, régebben magában foglalt a philosophia minden tudományt. Később, azon sorban, a mint annyira, mennyire kifejlődtek, külön háztartáshoz kezdettek. így hagyták oda legelőbb a mennyiségtan, azután a természettudományok valamennyien, később az orvos- és jogtudományok. Legújabban a lélektan kisérelgeti még nem is anyatollas szárnyait. Ezek a tudományok ma már nem csak hogy minden közösséget megtagadnak a philosophiával, de ráismerni is röstellik, mint némely felkapott uraság bocskorban maradott rokonait. Pedig nincsen igazuk. A philosophia olyan, mint
