Református Kollégium, Marosvásárhely, 1885

38

csak azt hallja, hogy azok haszontalan dolgok? Ily vélemény hallatára, természetes, hogy elmegy kedve a klasszikus nyelvek tanulásától s a kénytelen-kelletlen való tanulás csakugyan nem mutat semmi előnyt és semmi hasznot. De a növendék eszejárása nem állapodik itt meg. 0 úgy gondolkodik tovább, hogy neki bizony nemcsak a hellén és latin nyelvekre, hanem ezeken kívül még sok más tudományra sem lesz szüksége soha; tehát ő ezeket nem tanulja, és tanulásának végeredménye vagy édes kevés, vagy semmi. És ekkor aztán kész a kárhoztató ítélet, a mely legelső sorban épen a klas- sikus nyelvek ellen fordul, mert, úgy mondják, ezek rabolják el a tanulási idő nagy részét, és ezekkel kinozzák el a jóreményü, tehetséges növendékeket (Gerób.)“ Valóságos útvesztője ez az ok és okozat ösz- szezavarásának. Nem a klasszikusok okai az eredménytelenségnek, hanem a kötelességérzet és munkakedv hiánya, melyeknek csiráit épen a kárhoztatók ölik meg. Épen ezért, ha nem is sikerül mindenkit kedvezőbb meggyőződésre terelnünk, s a nagyobb rósz az efféle kifejezéseket, hogy „kivéve a természet vak erőit, ezen a világon semmi sem mozog, a mi nem Görögországból ered“, és „ha a vódák és a mahabarata tűnnének el az emberiség emlékéből, a régiség- búvár méltán sajnálkozhatnék felette — — — , de ha Hómért és Sophoklest vesztenők el, akkor mindnyájan úgy óreznők, mintha maga az emberiség egyik szervét vesztette volna el (Hermann)“ — tovább is frázisoknak tartja: maga a gymnasiumi képzés érdeke tartsa vissza a közönséget a kárhoztató Ítélet nyilvánításától. Fogadja el alapul azon tényt, hogy gymnasiumi oktatásunkban, mely számos évek tapasztalatain van felépítve, s gondolkozó fők vállvetett tanulmánya segélyével a legjobb szándékkal berendezve, a klas- sikusoknak, mint főtényezőknek, tanitása legújabban is szentesítést nyert s óraszámaik nemhogy apadtak volna, de szaporodtak. A görög és latin nyelv tanulása a gymnasiuinban jelenleg törvény, és igy kötelesség, mely alól annak, ki gymn. képzést óhajt, nem szabad magát kivonnia. Ne igyekezzünk megakadályozni az ifjúságot abban, hogy kötelességét kedvvel teljesítse. Ha nem fog többé hallani oly nyilatkozatokat, melyek előre elveszik kedvét a különben is fárasztó munkától, akkor nem fog eszébe jutni, hogy okoskodjék oly dolgok felett, miről még épen nem, vagy csak tévesen alkothat véleményt,