Református Kollégium, Marosvásárhely, 1885

15

hogy ethnographiai és történelmi vitás-kérdések felett addig nem döntenek, inig ennek eredményeit is számba nem veszik.

III.

Mostani előadásomra nézve pedig különös figyelemre méltó az a hely, mely igy hangzik: „a nyelv tulajdonkép nem a már megismert igazság előadásának, hanem sokkal inkább a még ismeretlen fölfedezésének eszköze. A szó nem jele egy kész fogalomnak, hanem a fogalom képzésének módszere*. E hely az értelem és nyelv együtt fejlődésének menetébe a legmélyebbre ható bepillantásról tesz bizonyságot.

A csecsemő gyermek már akkor megismeri a keblet, melyen táplálékát veszi, midőn az öntudatnak még seínmi jele nincs meg nála, s nem képes megnevezni azt, a mit ismer. De ez merőben ösztönszeríi ismeret, melyre nem csak a gyermek, hanem minden állati magzat képes. Mindaddig, mig a gyermek e fokon van, értelmisége sem több az állaténál, mely fölkeresi, föltalálja a helyet, a hol születik s fölismeri a növényeket vagy állatokat, a melyek neki hasznosak vagy károsak.

De tudjuk, hogy ez az állapot a gyermeknél egy idő múlva megváltozik. Értelme növekedik s lassanként nem csak megismeri a tárgyakat, hanem azokat meg is tudja nevezni. Mi utón jut erre a gyermek ? Kétségkívül nem egymagára oly hamar, hanem a szülőknek s a körülötte levő idősebbeknek a reá hatása folytán. Megtörténik, hogy a gyermek, mint a mátyás, vagy papagály, olyan szavakat és kifejezéseket is megtanul gépiesen után mondani, a melyeknek értelmét nem tudja.

De ez még nem nyelv, s valamig a gyermek nem saját érzéseit ős gondolatait fejezi ki, nem többet, csak annyit bizonyít, hogy a gyermek, mint ama madarak, képes artikulált hangokat utánozni. Hanem a vizsgáló figyelmét nem fogja kikerülni az a körülmény, hogy a gyermek ismeret- és fogalomköre nyelvbeli képzettségével a legszorosabb összefüggésben halad előre. Látni fogja, hogy a gyermek tulajdonkép csak azt ismeri, a minek nevét is tudja, s csak azt a tárgyat, vagy tulajdonságot tudja szóval kifejezni, a mit már