Református Kollégium, Marosvásárhely, 1883

Záró beszéd.

Tartotta: J-íorváth pXspÁR igazg.-tanár.

1884. évi junius hó 26-án.

JMhlyen tisztelt hallgatók! Nemes ifjúság, kedves barátaim! Midőn isten jóvoltából s az elöljáróság megtisztelő bizalma folytán, ötödikszer, s ez időszerint utoljára zárom be az iskolai óvet; midőn visszavonulásom, az eddig létezett gyinn. rendszer megszűnésével egyszerre történik: váljon búslakodjain-e a megszűnő törvények fölött^ mint Marius Carthago düledókein, vagy lelkesülten, uj eget és földet hirdessek, mely a jövő iskolai évben életbelépő középiskolai uj törvények nyomain fog támadni ? Egyiket sem teszem föltétlenül, öregnek ugyan elég öreg vagyok, de mint hinni szeretem, mégsem minden körülmény között, „laudator temporis acti.“ De mégis többet éltems értem meg, hogysem oly különösön rózsás színben lássam a jövendőt, mint sokan, mint ti, ns. ifjúság! Az élet csúcsa, mely már hátam mögött van, két meredek oldalt választ el egymástól. Az egyik, a melyen ti dagadó kebellel lelkesülten, siettek előre, mosolygó, szép, mint az ártatlanság; balzsamos, üde, mint a tavasz. Ti még nem látjátok, nem láthatjátok azt a másik oldalt, melynek meredekén én ereszkedem lassanként lefelé, melynek szomorú vidékét bujkáló nap világítja, s melynek jeges folyó vet határt. Én látom, s kopasz homlokom ép azért redős, mert látom; azért nem várok rendkívüli eredményeket az uj törvénytől. Hiszen csak a vak nem látja, hogy a mai nappal megszűnő rendszer alatt is állottak elő jellemben és tudományban kitűnő , derék emberek ; valamint annak kieszelésére sem szükséges legkisebb jósló tehetség is, hogy az életbelépő uj sem fog mind olyanokat hozni elő. Különben, ma esztendeje tüzetesen szóltam a most már részben életbelépett iskolai törvényről. Ezúttal legyen elég, ha minden hátsó gondolat nélkül, őszinte örömmel üd