Református Kollégium, Marosvásárhely, 1883
vözlöm azt, kívánva, szivem teljességéből kívánva, hogy tanításnevelésügyünk s általában mivelődési viszonyaink jobbrafordultának kezdőpontja legyen! Ma egy éve azon kellemes helyzetben voltam, hogy itt, e helyen tett azon kérdésre: „Váljon oda fogjuk-e írni az évet, hol boldog éveink följegyezve vannak?“ általában igennel felelhettem. Fájdalom , most máskép áll a dolog! Ez év, Collegiumunk életében, a súlyos csapások, alig pótolható veszteségek szomorú esztendeje volt. Mellőzöm ezúttal azon — jó órában legyen mondva — minden alapot nélkülöző rosszakaratú rágalmakat, melyeket Collegiumunk ellen álnév alá bújva, szórt a „sanda gyanú.* Mellőzöm pedig azért, mert a templomban ájtatosan imádkozni, a Collegiumban figyelmesen tanítani és tanulni akkor is lehet, mikor a varjak károgva kavarognak is azok fölött. Különben is a panaszok, kárpálódások némely emberek részéről e mondatot juttatják eszembe: „álljunk rajtuk bo- szút rágalmazással.“ Magatok viseletét illetőleg Ns. ifj.! a múlt év végén kellemes alkalmam volt, azon tény felől tenni tanúbizonyságot, hogy az iskolai törvényszék egyetlen egyszer sem volt kénytelen, fegyelmi ügyben, összeülni. Fájdalom! most nem mondhatom azt. A nagyobb kihágások, ismételt korcsmái duhajkodások következtében, másodszor összeült iskolai törvényszék előtt, egy tanuló mégsem jelenvén, elutasítottak jelentetett ki. Két másikat, kiket a törvényszék tanácsossal elutasított, az elöljáróság kegyelmesen visszafogadott, alkalmat s időt akarván adni az illetőknek, hogy magukban az emberit az állati fölébe emelni ismételten megkísérelhessék. Bolyai mondása, hogy „bukáson alapszik a biztos járás* sokszor igaz erkölcsi tekintetben is, csak komoly elhatározás s férfias kitartás ne hiányozzanak, immel-ámmal, félkedvvel nem megyünk semmire. A közelről érdekeltek, meg távolról szemlélők, gyakran szokták mondogatni: nem kell az ifjakat a férfi mértékével mérni, azért, hogy a könnyű vérü ifjú egyszer-kétszer kirúg, még megjavulhat. Ez igaz. De az sem vonható kétségbe, hogy vannak bizonyos határok, melyeken túl a kímélet gyávasággá, és a hibásokkal szemben gyakorolt kegyelem, az ártatlanok iránt való kegyetlenséggé válhatik. Hogy az ifjak kiutasításával, a szülők sokszor érzékenyebben vannak sújtva, mint azok ? Ez is igaz. De hát, én édes istenem \ melyik az a legkisebb,
